Több mindenről lesz szó ebben a posztban, de mind egy téma köré csoportosul. Itt egy újabb 12 pont. Nem tudom melyikhez közelít jobban, a márciusi ifjak 12 pontjához, vagy az úttörők 12 pontjához. Ezt ki-ki vérmérséklete szerint.Beszéljünk a képről, amit beszúrtam. Első…
Ezt én nagyon nem értem, úgyhogy magyarázzák el az okosok!
Címkék: vélemény politika közélet fidesz
2011.02.11. 20:09
Védelmet kell biztosítani az emberek számára Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője aláhúzta: a következő hat hónapnak a védelem időszakának kell lennie, a legfőbb kihívás a kormány számára az, hogy hogyan tud védelmet biztosítani az embereknek az áram- és…
Nézem a fidesz.hu-n Szijjártó Péter ma reggeli szösszeneteit, és megdöbbenve látom, hogy a TV2 a következő szavazást teszi fel: NOOOOOOOOOOOOOORMÁÁÁÁÁÁÁÁÁLIS! Apuka! Mi köze a kérdéshez Gyurcsánynak? És ki az az állat aki erre SMS küld? Emeltdíjasban? Milyen…
Megvolt a 13. is. Mást vártam, mégsem vagyok csalódott. Azt hittem, hogy a több, mint 2500 kérdés legalább nagyvonalakban megválaszolásra kerül. Nem került. Még megközelítőleg sem. Nem vártunk csodákat. Tudtuk, hogy a nagy összefogás, ami persze értünk van és köszönet jár…
Apa KEZDŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐŐŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐŐŐŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐŐDIK! Elkezdődött az új és egyben végleges Alkotmány csepegtetése. Szép lassan komótosan, nehogy megfeküdje a polgár gyomrát. Először a kisebbik kormányzópárt kezdi az etetést. Szép lassan…
A kuliknak egyre jobban elege van. Szerintem.
Címkék: vélemény politika közélet közigazgatás közszféra
2011.02.06. 16:38
A kormánynak az a célja, hogy 2014-re, a parlamenti ciklus végére olyan szolgáltató közigazgatás működjön Magyarországon, amellyel elégedettek az adófizető polgárok – jelentette ki Navracsics Tibor. forrás:…
Mikor utoljára ilyen árfolyamon lehetett eurót venni két szakbarbár is nyilatkozott egymás után. Az egyik összekötötte a magyar helyzetet a görög válsággal, amitől összefosta magát a fél pénzügyi világ, a másik meg bagatellizált. Kósa Lajos tavalyi nyilatkozatát most kezdi…
Lassan a másik is. Azt hittem, hogy Selmeczi Gabriella már nem tud fokozni. Dehogynem!“A zsaroláson mindig mosolygok” - reagált egy kérdésre válaszolva a miniszterelnöki megbízott. “Miféle zsarolás az, amikor azt mondják a >>zsarolt félnek<<, hogy…
Két nap. Ennyi telt el a manyupos maradási határidőből. Cirka 100 000 ember maradt, de a miniszterelnök mindről tudja, hogy gazdagok. Ma elmagyarázta, hogy a gazdagok maradtak a rendszerben. Mi mindent tudhatnak még rólunk, ha ez ennyi idő alatt kiderül. A másik: „Örülök, hogy…
Ezért nincs értelme lélektani határokról beszélni. A lélektani határokat parasztvakításnak és/vagy hergelésnek kell tekinteni. Lehet csámcsogni egy-két napig rajta, de fogcsikorgatva mindenki beadja a derekát.Bencsik János emlékeztetett rá, utoljára hét hónappal ezelőtt…
Szombathelyen Csipkerózsikát megcsókolta a béka. És felébredt. Átaludhatta az elmúlt másfél hónapot, mert egyenesen Navracsics Tibornak kellett elmennie Szombathelyig, hogy felnyissa a szemüket. A megdöbbentő még az, hogy fogalmuk sincs dolgokról, pedig lassan a történelem…
Előzetes véleménynyilvánítási jogot kaphat az Ab 2011. január 31. 13:55 MNO - KA Előzetesen véleményt nyilváníthatna az Alkotmánybíróság (Ab) a parlamenti vita szakaszában lévő, még zárószavazás előtt álló törvényjavaslatokról – e véleményezési jog…
Nem zöld, csak egy kicsit zöldebb. Nincs precedensjog Magyarországon, de van. Ma precedens értékű ítélélet született a Szegedi Ítélőtáblán. Több szempontból is fontos üzenetet hordoz a jövő politikusai számára. Főleg az alsóbb szinteken. (az idézetek forrása:…
Az elmúlt két napban két milliárdos is nyilatkozott. Nem véletlen, hiszen Orbán Viktor február 7-n értékeli az elmút időszakot. Mármint áprilisig visszamenőleg, mert akkortól számít a töténelem. Meg kellett ágyazni egy kicsit. Demján Sándor: Valóban, nagy reményeket fűztem…
Kifizeti a kormány az önkormányzatok működési hiteleit - ezt a Belügyminisztérium államtitkára jelentette be. Tállai András elmondta: a 2011-es költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyedi támogatására.…
Idézném Simon Gábort az Mszp választmányi elnökét: „a vita ma […] arról szól, ami számunkra ma a legfontosabb: ennek a politikai közösségnek a megújításáról és a jövőjéről” Az igazi halált az jelenti, hogy a szellemi pezsgést Lendvai Ildikó indítja el.…
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek
Címkék: vélemény politika közélet fidesz
2011.01.29. 12:29
Röviden így foglalhatnánk össze az alkotmány vitája körül kialakulóban lévő bolhacirkusz legújabb fejleményeit. Csak a címet és a cikk összefoglaló bevezetőjét emelem be idézetként, a többit el lehet olvasni linkelés után: „Erre a hónapra mondjanak le pénzükről az…
Nagy kérdés. Akkor most mit mondott tulajdonképpen Pállfy István: Pálffy István KDNP-s képviselő eközben hangsúlyozta, a magyar miniszterek és államtitkárok az Európai Parlament bizottságaiban megnyugtatták az uniót, hogy Magyarország Európa erős motorja. (szöveg és kép…
Szijjártó Péter beleköltözött Matolcsy Györgybe:A miniszter szerint mindenki számára egyértelmű az üzenet: volt döntési lehetőség, hiszen több 10 ezren maradnak a magánnyugdíj-pénztári rendszerben, de a döntő többség hosszú távú, racionális, érzelmektől mentes…
Értem én, hogy fülkeforradalom. Meg fenekestől kell felforgatni azt a világot, ami volt, mert a nyolc év ellenzéki politizálás is arról szólt, hogy mindenszar, amit a kormány csinál, és nem csinálhatunk végbélnyílást a szánkból. Azt is értem, mert mondták, hogy a választást…
POLITIKUSKÉPZÉS ÓBUDÁN A SISZA Intézet Politikusképző Iskolája (PKI) felvételt hirdet a 2011. február 5-én (szombaton) az Óbudai Kulturális Központban induló gyakorlatorientált képzésére! (forrás: www.sisza.hu/ ) Ide jutottunk. Kiderült, hogy nincs elég képzett politikus…
„Az európai politikában is vannak pártok, és nem feltétlenül a tények befolyásolják a működésüket, hanem hátsó érdekek” Még jó, hogy nálunk nincs ilyesmi. A távoli Európában viszont mit meg nem engednek maguknak bizonyos érdekcsoportok. Olyan szinten…
Nagy volt már a csend romaügyben. Fel kellett hát korbácsolni az indulatokat. Orbán a Kolompár bíróság előtt, Farkas Flórián megígéri, hogy vége a "megélhetési" cigányságnak, Orbán Viktor európai romapolitikát ígér, és hirdet a soros elnökség programjában.…
Like is life, kicsit kicsavarva a '80-as évekbeli "világ"sláger címe. Valami hasonlón törhette a fejét egész éjjel D(F)T. Azután megszületett a nagy ötlet. Legyen egy oldal a fecabookon, ahol lehet lájkolni az OLDALT: „Elég abból, hogy a szocialisták az ország ellen…