Vannak apróbb foltok a narancsligetben. Nem sok, de van.Egyik legnyegyobb sallerüket Esztergomban kapták, ahol a HMCS Meggyes tamás csúfosan elvérzett a függetlenként induló Tétényi Évával szemben. A hölgy 8117 szavazatával szemben csak 4494-et szerzett az előző polgármester, amit…
Emlékeznek a hölgyre, aki a kis képen látható. Sajnos jobbat nem találtam róla a neten (volt még három, de egyik sem olyan körülmények között ábrázolta, ami ne lenne sértő, vagy inkább visszás.)Még nem segítek, csak annyit, hogy egy híres politikus felesége. A harmadik.A…
Lázas készülődésnek, és végső összecsapásoknak kellene lennie ezekben a napokban, de csak langymeleg latolgatások vannak.Igazából az egész Dunántúl pihen. Hátrdőlt a tvnézős fotelben és várja az eredményeket. Csak 5 választókerület van, ahol korán kelnek a választási…
A Fidesz félelmei nem alaptalanok
Címkék: vélemény politika közélet választás mszp fidesz
2010.01.24. 14:28
Pénteken Sólyom László bejelentette, hogy a 2010. évi parlamenti választások első fordulója április 11-n, a második fordulója április 25-n lesz. Kiderült, hogy a bejelentés és a voksolás közötti idő a „szabad” választások óta a legrövidebb. Ennek okán az index.hu…
A Fidesz a hétvégén, pontosabban tegnap, megvillantotta egy kicsit a foga fehérjét. Elkezdődött valamilyen programszerű dolognak a csepegtetése, amiből kezd majd kialakulni valamilyen kép az igazi kampányidőszakra.Hát kezdjük pontonként.1. adócsökkentés, mellytől a…
És hol van még a tavasz?
Címkék: kampány vélemény politika közélet választás mszp fidesz
2009.10.03. 18:25
"Orbán Viktornak és akarnokságának köszönhetően egyre jobban látni és érezni az erőszakot" Nyakó: a Fidesz már elindította minden idők legdurvább kampányátMáris röpködnek a villámok. Most éppen Nyakó István szórja meg Orbán Viktort.Nem tudom mire számított…
Megdöbbenéssel tapasztalja a Lungo Drom, hogy fél évvel a választások előtt a kormány ígéretekkel, vonzó ötletekkel akarja megnyerni a cigányság szimpátiáját.Vajon mire számított Farkas Flórián? Arra, hogy a mostani kormánypárt veszni hagy egyetlen szavazatot is? Minden…