Apa KEZDŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐŐŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐŐŐŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐŐDIK!
Elkezdődött az új és egyben végleges Alkotmány csepegtetése. Szép lassan komótosan, nehogy megfeküdje a polgár gyomrát. Először a kisebbik kormányzópárt kezdi az etetést. Szép lassan elkezdték vinni a Fidesz árnyékát. Rétvári Bence előadásában hallhatjuk az előjáték előjátékát.
Igazából két mondat ütötte meg a szememet a Magyar Hírlap cikkében:
Az új alkotmányban módosíthatják a képviselők jogállásáról szóló törvényt is, hogy a következő ciklustól a parlamenti képviselőség összeférhetetlen legyen a kormányhivatal-vezetői, polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki munkával.
Kérdésünkre, hogy a Fidesz–KDNP önkormányzati lobbija hogyan fogadja ezt a döntést, az államtitkár úgy válaszolt, azzal mindenki tisztában volt, hogy a kétszáz fős parlament létrehozásának elfogadása egyben azt is jelenti, hogy szigorodni fognak az összeférhetetlenségi szabályok. „Ellenkező esetben nagyon koncentrálódna a politikai elit, kevés ember kezében nagyon sok hatalom összpontosulna. Ezt a hatalomkoncentrációt nem szabad megengedni” – érvelt Rétvári Bence.
A jelenlegi felállásban a kormányhivatal vezetője (a tényleges) egy országgyűlési képviselő. Indoklás: A kormányhivatal gyakorlatilag a kormány kinyújtott keze. A hatalommegosztás iskolapéldája, hiszen a hatalomkoncentrációt hivatott lerombolni és a felelősségi viszonyokat letolni a helyi, megyei szintre. Nagyon szépen hangzik, mintha a szemináriumról jöttem volna egyenest. A politikai vezető (főispán) azért kell, hogy a közigazgatás maradéktalanul megvalósítsa a kormányzati akaratot.
Na ez megszűnik a következő ciklustól. Lassan mondom, hogy mindenki vegye: a következő ciklustól.
Indoklás: a kétszáz fős parlament létrehozásával nagyon koncentrálódna a politikai elit.
Még annál is jobban, mint most? Bence! Ne legyél Selmeczi Gabriella!
Ez egy felkészülési folyamat a 2014, tehát a NER utáni életre. Most 2/3 van, de ki tudja mi lesz akkor. Nehogymá az utódok ugyanolyan erővel tudjanak politizálni, mint most mi. Ha meg mégis mi maradnánk, akkor bebetonozzuk a katonáinkat. A birka nép Schmitt Pálról is elhitte, hogy független lett a Sándor palotában. Egy idő után békén is hagyta mindenki, csak ne nyilatkozzon.
A másik:
Az államtitkár hangsúlyozta, az új alkotmány alapjogi fejezete az alapjogi chartán alapulhat. Az új alkotmány, szemben a mostanival, az alapjogokat a szöveg elején tartalmazhatja. „Ezzel is hangsúlyozzuk, ez egy demokratikus alkotmány, amely a szabadságjogok garantálásával indít” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, nem engedik, hogy a 2006. október 23-i eseményekhez hasonló történések megismétlődjenek, így az alkotmányban egyértelműsítik, megerősítik az egyének és a közösségek jogvédelmét.
Magyarul megvéd attól, hogyha nem tetszik valami, nehogy kimerészkedjek az utcára? Vagy garanciát vállal arra, ha mégis kimennék nem lövet közém? Mert a 2006 októberi "sajnálatos eseményeknek", ugye ez a két vetülete. Csak ebből nem derül ki, hogy melyik vetület lesz előnyben az új és egyben végleges alkotmányban.
Hát kezdődik. És ez szinte még csak az első kis szösszenet.