Pénteken Sólyom László bejelentette, hogy a 2010. évi parlamenti választások első fordulója április 11-n, a második fordulója április 25-n lesz. Kiderült, hogy a bejelentés és a voksolás közötti idő a „szabad” választások óta a legrövidebb. Ennek okán az index.hu…

Valamikor 2010 késő őszén, egy borongós reggelen Mesterházy Attila az új magyar kormányfő kiszáll a Parlament előtt a szolgálati KIA Picantóból. Igéretéhez híven első körben bevezette a takarékossági intézkedéseket, és a választási igéreteknek megfelelően magán…

Robert Fico ismét rendezett egy kis választási kirohanást a magyarok ellen. Szerinte igenis nagy diplomáciai siker a szlovák EU biztos jelölése, csak ez a szemét irredentafasisztarevíziós magyarországi Fidesz ezt minden eszközzel meg akarja akadályozni.Pedig Fico felhívta a figyelmet…

Tényleg elhiszi, amit mond?Mára bebizonyosodott, hogy a liberális térfélen az SZDSZ az egyetlen tárgyalóképes politikai erő, szellemi, illetve infrastrukturális bázisa miatt. Épp ezért indultak tárgyalások, hogy megvizsgáljuk, létrehozható-e egy olyan választási…

Túl nagy volt a béke a mezőgazdaságban, ezért gyorsan tenni kellett valamit, nehogy a paraszt ráérjen gondolkozni. Még a végén rájön, hogy ismét nem a nyerő oldalon áll, és elkezd tüntetgetni. Elvégre holtidő van. Március 10-15 környékéig nincs olyan égető tevékenység,…

süti beállítások módosítása