Nem oszlatta fel magát az OCÖ. Meglepődtél te is, ugye?

mittu-domain.blog.hu/2009/10/10/palotaforradalom_1

Október 10-i bejegyzésemben írtam erről egy bejegyzést. Akkor az ellenzékinek számító Lungo Drom és támogatói, szám szerit 29-en kijelentették, hogy nincs többé többsége Kolompár Orbánnak. Irány a kaptár, mert vége a jó világnak.

Hát nem így lett. Mire a rendkivüli közgyűlést összehívták, és megérkeztek a küldöttek már más szelek kezdtek fújdogálni, és az 53 tagú testületről kiderült, hogy a 29 kevesebb, mint a fele. Az 53 tagból amúgy is, csak 46 vett részt az ülésen. Vagy a lakiteleki felbuzdulást követően a 29 emberből csak 17 (aki a feloszlatás mellett szavazott) és még esetleg 2 (aki tartózkodott) nem csinált segget a szájából. A többiek csak hangemberek. Ők voltrak a szteroidok Lakitelken. A lakiteleki bandából az tette a legrosszabbul, aki el sem ment a gyűlésre. Ő nem vállalt fel semmit.

Kolompár Orbán persze könnyes szemmel kommentárta, hogy elvárta a felelős gondolkodást a testület tagjaitól, mert nem lehet 1 millió cigányt képviselet nélkül hagyni, most a nagy választási kampány elején. Persze azt nem tette hozzá, hogy akkor nem lehet lenyúlni még egy nagycsomó pénzt. Mert a csóró cigány őket sem érdekli egyáltalán. Esetleg egy ixelés erejéig, és nem tovább.

süti beállítások módosítása