Kincs, ami nincs

Címkék: vélemény politika közélet

2012.10.01. 21:00

Ilyen nincs és mégis van.

Tájékozódom így estefelé, és nyakonvág a szalagcím: Orbán: Magyarországon nem lesz tandíj . Kattintok is serényen az egérrel, hátha valami érdekes sül ki belőle. A gyerek hamarosan egyetemérett, nem árt ha figyel az ember. Olvasom a bekezdést, ami ezzel foglalkozik a cikkben és nem hiszek a szememnek. Te sem fogsz:

Nem lesz tandíj

Duró Dóra, a Jobbik képviselője az államilag támogatott felsőoktatási helyek csökkentéséről kérdezte a miniszterelnököt, ami szerinte elzárja a felemelkedés lehetőségét. Úgy látja, hogy egyre gyorsul a hazánkból való kivándorlás. Orbán válaszában elmondta, hogy az elmúlt két évben 100 milliárd forintot fordítottak a fiatalok foglalkoztatására, jövőre indul a munkahelyvédelmi akcióterv, forrásokat biztosítanak a 18-25 év közötti fiataloknak, hogy vállalkozóvá vagy fiatal gazdává váljanak.

Az elmúlt két év ösztönzési rendszere oda vezetett, hogy 150 ezer fővel többen dolgoznak, mint 2010 tavaszán – mutatott rá a miniszterelnök. Nem lesz semmilyen tandíj, a kormány diákhitelen és állami ösztöndíjakon keresztül segíti a fiatalok helyzetét – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Duró ezt követően a diákhitel kapcsán beszélt a visszaélésekről. A miniszterelnök válaszában elmondta, hogy a tandíj az az összeg, amit le kell tennie a diáknak, és ezért cserébe tanulhat az adott intézményben, míg a diákhitel esetében az állam alacsony kamattal biztosítja a tanulás lehetőség. „A tandíjat nem szabad összekeverni a diákhitellel” – zárta Orbán.

forrás: mno.hu

Főcím: Nem lesz tandíj. Alcím: ugyanaz. Orbán Viktor először: Nem lesz semmilyen tandíj, a kormány diákhitelen és állami ösztöndíjakon keresztül segíti a fiatalok helyzetét. Orbán Viktor másodszor: a tandíj az az összeg, amit le kell tennie a diáknak, és ezért cserébe tanulhat az adott intézményben.

Van sapkája, nincs sapkája.

Persze rögtön rájöttem a logikára:

A jobbikos Dúró Dóra a tandíjról kérdezte, amiről Orbántól megtudtuk, hogy az nincs is, és az állam különben is ad pénzt a kifizetésére. Ugyanebben a témában az elempés Osztolykán kérdésére azt válaszolta, hogy szeretné, ha a cigányok és a falusiak is járnának egyetemre, ennek egy feltétele van. El kell érniük a minimális felvételi ponthatárt. Utána már kapnak pénzt az államtól arra, hogy kifizessék a tandíjat, ami nincs.

forrás: index.hu

És ismét megvilágosodtam, mert rájöttem, hogy nem iszom eléggé a Fényességes szavait.

Tehát: Nem lesz tandíj. Majd egyszer, egy távoli jövőben a messzi-messzi galaxisban. Most van. Erre ad támogatott hitelt az állam. Magyarul egy kis kamatért cserébe az állam fizeti a tandíjat. De a jövőben ez sem lesz. A tandíjra fordított hitelt nyugodtan elmerengheti az ifjúság a romkocsmákban. Nehogy már valamelyik vízió ne jöjjön össze még 2014-ig. Mi lesz így az ígéretekkel.

Hinni kell a jövőben, fülük és szemük legyen ezekre a jelekre a magyaroknak, és eljő a felemelkedés, mert a mindent elsöprő válsághullámot mi jó szörfös módjára meglovagoljuk. Mert erősek vagyunk, és kemények, mint a vídia.

Csak a miheztartás végett.

süti beállítások módosítása