Kuka

Címkék: vélemény politika közélet

2012.09.19. 10:12

alaptörvény.jpgHát kuka. Most már végleg.

Jó magyar módjára, mint a nemzettest része, öntudattól duzzadva térdig lejártam a lábam, hogy beszerezzek egy Alaptörvényt. Jó, ha tudja az ember a miheztartás végett. Le vannak fektetve az alapok, melyek széles társadalmi konszenzusra épülnek. Megingathatatlanok és hosszútávúak. Elhittem, mint egy nyeretlen kétéves, és felbuzdulva az idők szaván beszereztem egy házelnök által dedikált példányt. Ki tudja, mit hoz a jövő, hátha az unokám még profitálhat egy népi felkelés esetén, hogy Kövér László lovas szobránál az Ő eredeti aláírásával ellátott több kilós könyvet lóbál a kezében.

Mit hallok tegnap? Lázár János módosító indítvány készül beadni az ezer évre bebetonozott Alaptörvényhez, mert mégsem láttak eléggé a jövőbe. A helyében az összes kormányzati jóst, és jövőbelátót egy mozdulattal kirúgnám. A választásról szóló részben kellene módosítani ezt az előre regisztrációs dolgot, mert hát üti egymást a két dolog. A regisztráció ugyanis alanyi jogon jár, de a választás már nem. Majd ha regisztráltál az előregisztráció után.

Szóval az eredeti, ezer évre tervezett alaptörvény sem lesz már a régi, hiába ígérték. Mehet a levesbe a díszkötéssel együtt.

süti beállítások módosítása