Mi a siker mércéje?

Címkék: vélemény politika közélet

2012.07.09. 14:08

Összezavarodtam ugyanis egy kicsit. Nem nagyon, csak mint vasorrú bába a mágneses viharban.

Navracsics Tibor beszédében, utalva Mohácsra, Világosra, Trianonra, a második világháborúra és 1956-ra, kiemelte, hogy az utóbbi évszázadok magyar történelmének sikerei a talpra állásról szóltak, ugyanis ezek az események egyszerre tartalmaztak számunkra tragédiát és heroizmust is. Ezzel összefüggésben a miniszterelnök-helyettes rámutatott: ezt egy külföldi anyanyelvű, aki csak magyar nyelvtant tanul, nem fogja megérteni.

Számára ezek csak földrajzi fogalmak, számunkra maga a történelem. Olyan történetek, amelyek magyarrá tesznek bennünket - hangsúlyozta. Most történelmi lehetőségünk van arra, hogy ismét sikeres nemzet legyen a magyar – húzta alá, hozzátéve: „a mi feladatunk az, hogy vonzóvá, széppé és sikeressé tegyük az országot és a magyar nemzetet”.

forrás: fidesz.hu

Nem mondhatnám, hogy magyar specialitás nemzeti nagyjaink éltetése és felhasználása a jövő szépségének ecsetelésére. Még azt is megkockáztatom, hogy más nemzetek esetleg jobban csinálják. Persze magyar mentalitásunkból adódóan, mi arra vagyunk büszkék, amikor istentelenül elbántak velünk, mert szeretünk szenvedni. Ez már igazi magyarság.

Utaljunk csak vissza az idézetre, amit beemeltem. Mohács, Világos, Trianon, II. világháború, '56. Csupa-csupa vereség, ahol egy kivételével az élet- és munkaképes férfigeneráció gyakorlatilag áldozatul esett az esztelen mészárlásnak. Hogy miért is így sikerült? Már csak az utókor tudta megítélni a körülmények tágabb ismeretében. Akik ott voltak, és felelős döntéseket hoztak, sokszor téves információ alapján a legjobbat akarták. Ez lett belőle.

Azt már csak az utókor fogja megállapítani, hogy hol van most napjaink Mohácsa és Trianonja. Mi még nem láthatjuk, de sejtjük, mert „a mi feladatunk az, hogy vonzóvá, széppé és sikeressé tegyük az országot és a magyar nemzetet”.

A nőkre és az anyákra fog hárulni a feladat, hiszen minden történelmi tragédia után ők vitték a hátukon az országot. Mind gazdaságilag, mind genetikailag. Nekik kellett megszülni a következő harcos generáció alapjait, elfeledve fájdalmukat a férjük, fiuk, fiaik elvesztése miatt.

A magyar történelmi sikereknek nevezett időszakok gyakorlatilag soha nem értek véget. Mohács óta ,soha nem volt jó Magyarországon. Folyamatosan és mindenki azt hallja, hogy ha majd ez, vagy az megtörténik akkor itt lesz a jólét. Soha nem lesz itt, mert mindig közbejön valami. Valaki mindig felrúgja az t a bizonyos éjjeli edényt, és jöhet az újabb csodavárás.

Minden nemzetnek megvan a maga Mohácsa, csak ők nem emlegetik folyton. Nem sikerként élik meg a vereséget, hogy lám-lám, mi ezt is túl tudtuk élni. Ők a ténylegesen pozitív dolgaikat élik meg annak, és ebből építkeznek. Igaz, hogy mi ilyenekkel nem nagyon tudunk dicsekedni az elmúlt 500 évből, ami előtte volt azt meg nem nagyon tanítják sehol.

Mi is a siker mércéje akkor? Mitől érezhetjük magunkat sikeresnek, úgy össznemzetileg? Mikor jön el az az idő, amikor az egyén sikerei a közösség, a nemzet sikereivé válnak? Jelenidőben biztosan nem. A siker egyik záloga az örök elégedetlenség, ami a jobbra vágyás hajtómotorja. Ami most van, annál mindig jobbat akarunk. Mindenki. Így vagyunk összerakva.

Még lehet, hogy Viktor lovas szobrot kap. Legfeljebb leöntik vörös festékkel.

süti beállítások módosítása