2012 az elrugaszkodás éve. -mondta Orbán Viktor néhány hónapja. Akkor még az IMF fújmocskos volt, és fénylő tekintettel révedt mindenki a jövő felé. Karácsonyra elfogyott a fény. 2012 már a remény évévé alacsonyodott, ami az elrugaszkodásnál klasszisokkal gyengébb. A már csak reménykedés kevésbé kurucos az elrugaszkodásnál. Főleg annak a tükrében, hogy az akkori hanyatló nyugat csak kullogott volna utánunk.

Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár el is szólta magát. Gondolom a kétfelé kommunikálás gyakorlata miatt. Kifelé ugyanis mást kommunikál a fülkeforradalom 2/3-os kormánya, mint befelé. Az esetek nagy részében az más-más csatornákon keresztül eljut a hazai közönséghez is, még ha tompítva is. Most azonban a Párt honlapja adta közre az államtitkár The Wall Street Journal amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE) szerdai számában megjelent magyarázó írását. Magyarázó, mert a félretájékoztatott, és ezért támadó álláspontra helyezkedő nyugati DEMOKRÁCIÁKNAK magyarázza a magyar speciális unortodox demokráciát. A címe is sokat mondó: Hungary's Reboot. Újraindítás, bár ő frissítésként fordítja. Az újraindításnál az a baj, hogy a szemét marad. Na jól elkanyarodtam a témától, de sebaj. Kell néha egy kis agymenet.

Elveszett a szép jövő.

"Még békés és normális időben is kívánatos néha, hogy frissítsük vagy teljesen újraindítsuk a rendszert, amelyben élünk. Válság idején ez szükségessé válik" - írta Kovács Zoltán, hangsúlyozva, hogy az ország most ilyen pillanatot él át, s a kormány azért alakítja át határozottan az intézményi és gazdasági infrastruktúrát, hogy felkészüljön a 2012-ben és az azon túl várható nehéz kihívásokra.

forrás: fidesz.hu

Az hagyján, hogy most készülünk még csak fel a kihívásokra, amire már réges-régen válaszokat kellene adni, de az elrugaszkodás éve inkább évtizeddé nyúlik. Mint a nyúlós nyálú nyúl nyála. " 2012-ben és az azon túl várható nehéz kihívásokra". Csak a kűzdelem, a harc és a kihívások leküzdése.

A változásra szavaztunk, vagy az akkori állandóság ellen, de semmi érdemi változást nem tapasztalunk. Pozitív irányban.

Van még hova lefelé?

süti beállítások módosítása