A legtöbb hozzáértő az IMF-tárgyalások felemlegetésével beharangozta a háború végét. A gazdasági szabadságharc Világosát, hogy stílszerű maradjak maga a Nagy Vezénylő Tábornok Személyes Szent Jobbja jelentette be. Minden piaci szereplő feszülten figyelte a változásokat. Növekedési Terv, Stabilitási törvény, IMF védőháló. Nyugodtság és világbéke.

De nem. A háború jó üzlet. Ez nem kérdés. Újabb frontvonalak vannak kialakulóban.

Kínából jön vissza a termelés Európába, és „nekünk ezt a csatát meg kell nyernünk, a visszaáramló ipari termelés bázisának itt kell lennie. Ott, ahol volt, de nincs ipar”

forrás: index

Háború, háború és háború.

Folyamatos tervezés. Még mindig csak tervezés. Biztosan be vagyunk kerítve, és a katlanba zárt reménytelenség miatt folyamatosan keressük a kitörési pontokat. De még mindig csak keressük. A gazdaság motorja is döglődik rendesen, mert még mindig csak jövő időben beszélnek a beindulásáról. Lehet, hogy csak az üzemanyag hiányzik, de azt maga a Szent Jobb mondta, hogy hiába is állunk be a benzinkútra, nem üzemanyagra költjük a pénzt. Azt megfinanszírozzuk magunktól. Csak az a baj, hogy mindkét zsebünk kifordítva, a kutyák meg lazán oldalba hugyoznak. A templom egere ugyanis gazdagabb nálunk.

A fényességes jövő meg egyre távolabb kerül. Bár már könyvből irányítjuk a gazdaságot -hirtelen meglett- a stabilitás és a felpörgés kezdeti stádiuma is 2016 körüli időpontra tolódott. Az öt év. Egy ötéves terv. (Dejavu.) Aztán megint öt és megint öt. És a mi életünk szépen eltelt a Nagy Háborúban.