Csak így egyszerűen. Az Asztal. Már-már fogalom. Hirtelen felindulásból kellett a helyére rakni, és egy dizájner képességével felvirágozni feldíszíteni a rajta elhelyezett dokumentum méltóságára. Minden évre jut egy ilyen, ráadásul valakinek tényleg üveges a rokona. Tavaly a NENYI, méltó módon bekeretezve, üveg mögé, nehogy megsérüljön holmi kaszinótojás és egyéb étkek támadásától. Az idén üveglappal ellátott asztal, mert a szimpla terítő, még ha nemzeti motívumokkal hímzett is, snassz. Nem termeli a GDP-t, mert nem kell minimum 3200 üvegtáblát vágatni, Alsóhangon.

 Van azért egy kis gondom. Nem lesz a családnak Kövérlacis Alaptörvénye. Egyszerűen nem tudom megoldani, mert legalább egy nap szabadságot ki kellene vennem hozzá. Az Asztalhoz ugyanis csak munkaidőben tudnék elzarándokolni, de a helyi önkormányzat a munkaidőmben 10 kilométerre van tőlem. A kormányablak, a legközelebbi, 30 kilométerre van. Oda már annyi a buszköltség, hogy messze nem ingyenes. Ennyit még Kövér László reprint aláírása sem ér meg.

Félő, hogy az adataimmal kitöltött megrendelőlap nyomán utánanéznek, hogy szabadságon voltam-e, vagy lógtam a gazdasági szabadságharc frontjáról. Emiatt szomorúan konstatálom, hogy nem fogok bekerülni abba 100-120 ezer kiválasztottba, aki a lakásának főhelyén tárolhatja a XXI. század legnagyobb történelmi tényét rögzítő okiratot egyenesen a Házelnök aláírásával. Rettenetes veszteség ez ebben a nehéz időszakban, mikor minden lelki támaszra szükség lenne, hiszen a matolcsyzmus mellett rá kellett szoknunk a fényevésre. Ennél fényesebb lelki támaszt, mint táplálékot, szellemi és fizikai értelemben nem lehet most elképzelni.

Ha bárki megkönyörül szegény családomon és rendel neki egy példányt, kérem juttassa el hozzánk. Köszönöm.