Ki hitte volna? Balsai István a híradásokból értesülve gondolt egy nagyot. Bekapott egy marék aprószöget és a kínok-kínját kiállva megszületett egy éjjel a nagy Alkotmány-módosítás. Nehogy egyedül érezze magát a javaslattal, maga mellé állította a mindenre kapható Lázár Jánost. Mégiscsak egy frakcióvezető. Könnyebb lesz ezáltal a frakció torkán is ledugni a ledughatatlant. A hírszerzőnek nyilatkozott, az idézetek is onnan lesznek. Olyanokat mondott, amitől még Szijjártó Péter szájában is összefut a nyál és sárgul az irigységtől, hogy nem neki jutott eszébe.

hírszerző: De ők a módszert magát kifogásolják, hogy egyéni indítványokkal dőlnek el nagyon húsbavágó kérdések, előzetes egyeztetés nélkül.

BI: Amennyiben ezeken az egyeztetéseken a siker reménye kecsegtetett volna az első egy-két forduló után, a kormány szerintem maradt volna a tárgyalásoknál, de én úgy tájékozódtam az utóbbi két hét híradásaiból, hogy a legcsekélyebb esély sincs a megegyezésre a belügyminiszter és a rendvédelmi szakszervezetek között. Eleve kudarcosnak láttam a megegyezésre való készséget.

Azt írta az újság... Az elmúlt két hétben és én úgy láttam, hogy kudarcos. Beszarok. Uccu neki módosítsuk az Alkotmányt. Ennek már úgyis mindegy.

Tulajdonképpen azt mondta Balsai úr, hogy mindenki elmehet a picsába. (Horn Gábor óta ezt is le lehet írni egy cikkben).

BI: A kormány mindenképpen végigviszi az akaratát

Történhet itt bármi. Nem kell itt egyeztetni senkivel. Ez van, ezt kell szeretni.

Értjük kedves Balsai úr. Csak fel nem foghatjuk. Hova lett a népért tenni akaró politikai erő hirtelen? Elkopott a nagy forradalmi viharban? Ha nem kell egyeztetni, akkor honnan derül ki, hogy mi jó nekünk? Itt kívül!

A képviselői indítvány mögött is ott a szakmai háttér, végigmegy a kormányzati szakértői garnitúrán. De az ilyen indítványoknál nincs előírás az egyeztetésekre, ez persze fellazítja a jogalkotás rendjét. De ha az a szándékunk, hogy az új alkotmányhoz szükséges összes sarkalatos törvényt még az idén meghozzuk, nem nagyon adódik más lehetőség. Tehát azokat a nyilatkozatokat, amikre ön is célzott, módosítanunk kell, magunkban is: több lesz a képviselői módosító indítvány, mint gondoltuk.

Ha a szakmai hátteret a kormányzati szakértői gárda biztosítja, és az egyeztetés hiánya, mint akarat megjelenik, akkor mitől olyan biztosak abban, hogy a dolgok jó irányba mennek? A legkisebb kontrollt sem gyakorolja senki, hiszen a "kormány mindenképpen véghezviszi akaratát".

Az összes sarkalatos törvény önálló képviselői indítványként fog megjelenni? Ez fogja tartalommal megtölteni a "széles társadalmi konszenzuson" alapuló Alaptörvényt? Elhitte Balsai úr amit mondott? Belegondolt abba, hogy ki hiszi el ezek után, hogy mindez értünk és nem saját maguk miatt történik?

Kevés az idő? Nem kell annyira rohanni. Néha gondolkozni is kéne. Megérné. Nekünk is, meg nekik is.

süti beállítások módosítása