Ferenc testvér beindult. A maga módján. Azt hiszi, hogy nem emlékszünk arra, mit csinált néhány évvel ezelőtt.

Nem változik a stílus. Sőt kifinomultabb sem lett. A pártelnöki kinevezést, sőt még a kormányprogramot is hasonló stílussal verte át a pártján. Egyszerű zsarolással. Érzelmi zsarolásnak tűnt először, de így megismételve, nem egyszer, már inkább kiforrott stílusról beszélhetünk.

Régen is úgy csinálta. Ha nem támogat legalább 75-80-90% (szabadon választott), akkor nem csinálom. Felállok és egyétek meg amit főztem. Ennyi.

Most új párt alapításával fenyegetőzik, csak azt felejti el, hogy akik most ott vannak még emlékeznek rá, hogy Ferenc Testvér lökte a sír aljára a pártot. Ő a gödör szélén állt. Nyomta a nekrológot, de nem engedte, hogy letakarják a szemfedelet teljesen. Most meg megmentőként nyújtja a kezét, mintha mi sem történt volna. Ejnye-bejnye Ferenc Testvér, hiába beszéltél a túlvilágról és a lélekvándorlásról? Egy patkány képében próbálsz oroszlánként mutatkozni?

Aki odatartották az arcukat a fülkeforradalom pofonjainak nem kérnek belőled. Nem remeg a kezük-lábuk attól, hogy zsarolni próbálod a pártot. Ha az "utolsó erőfeszítéseid" nyögései elhalnak a szélben és nem lesz érdemi produkció eltűnsz a politikai süllyesztőben, mint annyian a régiek közül.

 

süti beállítások módosítása