Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár arról beszélt, erkölcsös társadalmat erkölcsi analfabétákból, mint amilyen a mai fiatalság többsége, nem lehet építeni.

forrás: www.magyarhirlap.hu/

Minden benne van ebben az egy mondatban. A megoldáson kívül. A megoldás e mondat alapján lehetetlen.

Miért?

A mai fiatalság erkölcsi analfabétizmusát az őket felnevelő szülők generálják. Ebből következik, hogy a szüleik is hasonló problémával küzdenek. Nem lenne ilyen ugyanis a gyerek, ha nem ezt látná otthon és nem ezt hozná magával. Az iskolában már nem ragad rá semmi, mert a pedagógusnak semmilyen (!) fegyelmezési lehetősége nincs. Ha valaki mégis bepróbálkozna, vezető hír lesz a Híradóban. Ha nem a diák veri meg, akkor az anyja vagy az apja vagy az egész família.

Nagyon nehéz feladat lesz ennek a szemléletmódnak a megváltoztatása. Az "öreg" tanárok már túl öregek. Sokat láttak, elfásultak, beletörődtek az elmúlt húsz év elnyomásába és kirekesztettségébe. Nincs az az Isten, ami kimozdítaná őket ebből az apátiából, hiszen minden anyagi és erkölcsi elismerés mentesen dolgozták le az életük nagy részét. Pozitív visszacsatolás, siker nélkül pedig nem lehet hosszútávon jól teljesíteni.

A középső generáció is megért már annyit, hogy nem sokkal lelkesebb, mint az "öregek". Ráadásul a fiatal generáció erkölcsi analfabétizmusa rajtuk is áll/állt. A fent felsorolt negatív körülményeken kívül őket viselte meg legjobban a folyamatos változás. Állandó alkalmazkodás a változó elvárásokhoz, egyre nehezebb anyagi körülmények között.

A fiatal generáció meg már az analfabéták közé tartozik.

Mi lesz most?

Jó kérdés. Egy teljesen új szemléletű, teljesen új generációt kell felnevelni, akik majd felnevelnek egy erkölcsösebb generációt. De kiből? Feltette Hoffmann Rózsa a kérdést, de a választ sem mi, de szerintem Ő sem tudja.

süti beállítások módosítása