Fontos kérdés, mert nincs nélküle élet. Az is baj ha nincs, az is, ha sok van belőle. A víz stratégiai kérdés. A jövő függ tőle, mert egyre kevesebb van belőle a Földön. Magyarország édesvíz készlete megfelelő stratégia mellett nagyhatalommá tehet minket az elkövetkező századokra, de van aki nem így gondolja. Csak az nem mindegy, hogy ki kommunikálja.

Nézzük először a Fidesz honlapját: ( a cikk március 22-i keltezésű)

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a víz természeti ereje egyre inkább gazdasági erővé válik, a tiszta édesvíz kontinensek jövőjét képes meghatározni, így átgondolt tervezésre, magasan képzett szakemberekre, jól működő vízügyi igazgatóságokra, karbantartott csatornákra, zsilipekre, gátakra, tározókra van szükség ahhoz, hogy a víz valóban kincs legyen, ne pedig pusztító elem. Emlékeztetett: Magyarországon 2010-ben több csapadék hullott, mint bármelyik évben a mérések kezdete óta, és az elvezető árkokba, csatornákba átemelt több mint 2,8 milliárd köbméter belvíz is rekordnak számít.

Bizony szükség van a megfelelő szakemberekre, akik garantálják, hogy a víz, amire szükség van itt marad, amire nincs szükség azt pedig elvezetik.

Kontraként egy március 23-i cikk az index-ről:

A teljes hazai természetvédelmi igazgatás, valamint az ár- és belvíz elleni védekezést végző vízügyi igazgatás összeomlását eredményezheti az idei költségvetésükben szereplő finanszírozás lefelezése. A vidékfejlesztési tárcához tartozó nemzeti parkok, környezetvédelmi felügyelőségek és vízügyi igazgatóságok pénzének negyven-ötven százalékát vonták el átmenetileg.

Átmenetileg elvonták a pénzt. Aztán azt mondják, ha eddig tudtatok működni ennyiből, ezután is oldjátok meg. Nem egyszer értünk már meg ilyet. Azokat sújtja leginkább akik egész télen az árvízi és belvízi védekezésen dolgoztak. Utólag derült ki, hogy nem kapják meg a munkájukért sem a fizetésüket, sem az olyan költségtérítéseiket, amiért odautaztak a mentesítés helyére.

A magasan képzett szakemberek, akik eddig irányították, jobbára a helyszínen a munkákat szép ügyesen el fognak tűnni. Elmennek olyan helyre dolgozni, ahol nem nézik hülyének őket, nem hitegetik, hanem megfizetik. Akkor aztán nézegetünk egy-egy árvíz, vagy komoly belvíz helyzet esetén.

A Fidesz cikke megint a kifelé kommunikáció, hiszen egy nemzetközi megállapodás aláírása apropóján született, az index cikke pedig a rideg magyar valóság.

 

süti beállítások módosítása