Jobban mondva, még mindig. Pedig már Szijjártó Péter is kezd leszokni róla. Követhetnék néha a példáját.

Most Demeter Ervin verte ki a biztosítékot. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal vezetőjeként nyilatkozott a hvg.hu-nak. Egész jó kis cikk a Kormányablak egy hetes működéséről és a távlati tervekről. De egy dolgot nem értek:

hvg.hu: Az MSZP szerint a kormányhivatalokról szóló törvény és egyéb jogszabály nem ad világos feladatokat az ő terminológiájuk szerint a „főispánok" számára, ezért „a politikai küldetéssel rendelkező vezetők kinevezése kizárólag a totális hatalomkoncentrációt és a köztisztviselők politikai megregulázását szolgálja” ön szerint?

D.E.: A fővárosi és a megyei kormányhivatalokról szóló törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet egyértelműen és világosan szabályozza a kormánymegbízott feladatait és hatásköreit. A megnevezett kritikusoknak bizonyára nem volt még lehetőségük elolvasni a decemberben megszületett jogszabályokat. Nekik valószínűen a választási eredményekkel van problémájuk, azzal a társadalmi felhatalmazással, melyet a Fidesz-KDNP 2010 tavaszán kapott. Ez a széleskörű felhatalmazás nem csak lehetőséget nyújt a rosszul működő közigazgatás átalakítására, hanem kötelessége is a kormánynak, hogy a joggal elvárt átalakítást elvégezze. Ennek a folyamatnak egy fontos lépése a megyei kormányhivatalok és a keretei között működő új ügyfélszolgálati irodák létrehozása.

Miért kell még mindig a választási eredményekre hivatkozni? Lejárt ez a lemez már. Mindenki tudja. Ennyi!

Abban igaza van, hogy nem volt idejük elolvasni a decemberben született jogszabályokat, mert olyan sebességgel nyomja ki magából a T. Ház, hogy ember nincs, aki követni tudja. Még Schmitt Pál sem, pedig Ő el is bírálja aláírás előtt, (Ez vicc volt.)

Túl vagyunk rajta. Már tudjuk, hogy a "felhatalmazás" mindenre kiterjed. Le kéne tenni a féltéglát, és normális érveket felhozni, úgy, ahogy egyébként a riport többi részében tette.

süti beállítások módosítása