mire Demszky brutális dugódíjjal kontráz.Ezek szerint Horváth Csaba bezárná az Mszp kifizetőhelyként aposztrofát pénzeszsákot?Azon kívül, nem tudom, hogy a jelenlegi lepusztult gépjárműparkkal gondolta-e? A kérdés azért érdekes, mert kétoldalú a dolog. Először is, a…

Kolompár Orbán köztörvényes bűnöző, és mellékesen a rövidesen hamvábaholt OCÖ vezetője sem vette észre, hogy már nem neki kellene fingani a passzátszelet. Az OCÖ programját ajánlja az elkövetkező kormánynak.Egyik legfontosabb kérse, hogy a Fidesz ne csináljon rendőrállamot…

Már nem is csodálkozom, hogy az MDF Dávid Ibolya vezetésével ide jutott. A szobaszáma meglehetősen szerencsétlenre sikeredett. Sehol egy fokhagymafűzér a folyosón, vagy valamilyen vajákosság.Elég rossz ómen számára, hiszen a sátán szobájából hamarosan a kaptárba kerülhet. A…

És vesztettek!Budai Bernadett kiemeli: tiltakozniuk kell ez ellen, ahogyan a nyugdíjas szervezeteknek is. "Nem engedhetjük, hogy a Fidesz hozzányúljon a nyugdíjakhoz, hogy házi kasszaként kezelje azt a pénzt, aminek megtakarítása mögött egy élet munkája áll. A Magyar…

de jól mutatja a jövőt.Mesterházy Attila: (nem tudom idézni szó szerint) Azért romlott ma a forint jelentősen, mert a miniszterelnök úr (sic!) személyes bosszútól vezérelve beszólt a jegybank elnöknek, és saját érdekeit az ország elé helyezte.  Szijjártó…

Kisért a múlt?

Címkék: vélemény közélet fidesz voks10

2010.04.27. 09:26

Meg lehet köpködni! Lehet fikázni, de akkor sem birtam ki.Sajnos csak ilyen rossz minőségű képet találtam, de ezen is látható az, ami a mai Blikkben (tudom, hogy nem mérvadó) egy fél oldalt elfoglal.Orbán Viktor és Schmidt Pál fejsimogatásos kézfogása is deja vu élménnyel…

Ma még a nap is máshogy süt- mondta Orbán Viktor reggel.És tényleg, mindenki sugárzó arccal néz a jövőbe. 24 éve, 1986. április 26-n is sugároztak az arcok, csak nem tudták, hogy miért. Az akkori kommunikáció olyan lassú volt, hogy a csernobili katasztrófa következményeként…

süti beállítások módosítása