"Emberek! Azért vagyunk lent, mert én megmondtam három hónapja. És amit én megmondtam, az meg van mondva. A nemzetközi trendeket is énhozzám igazítják, és jobb, ha ehhez hozzászoknak, mert a következő fél év az enyém az EU-ban."- mondhatta volna így is Viktor. Nem így mondta, hanem így:

Orbán Viktor kedd délelőtt Stockholmban tárgyalt a svéd miniszterelnökkel, Fredrik Reinfeldttel. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a magyar kormányfőt több külföldi újságíró is kérdezte a magyar gazdaság helyzetéről. A Moody's Magyarországot érintő leminősítésével kapcsolatos felvetésre Orbán Viktor azt mondta: a magyar kormány nem a szokványos módszerekkel igyekszik fellendíteni a gazdaságot, és időre van szükség az eredményekhez, de arra számít, hogy a közeljövőben ismét "felminősítik" Magyarországot. Az eredmények a kormány munkáját fogják igazolni - jelentette ki. Mint fogalmazott, ő már három hónapja megmondta, hogy le fogják minősíteni az országot. A "nem szokványos" módszerekkel kapcsolatban megjegyezte, senki sem szereti a válságadókat, a bankadót, így ő sem, de véleménye szerint idővel az elemzők is megértik: amit a magyar kormány az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése érdekében tesz, az szükséges és fenntartható. Ezért azt várja, hogy hamarosan "felminősítik" Magyarországot. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: a magyarországi gazdaság jobb helyzetben van, mint júniusban volt, amikor a "rosszfiúk" listájának élén tartózkodott az ország, ma azonban ez már nincs így.

(forrás: epa

Annyira lent vagyunk, hogy innen már csak felfelé van. Egy esetleges "felminősítés" után Orbán Viktor ismét "istenkirály" lesz. Mert ő megmondta! Ráadásul a szerinte jobb helyzetet lefelé minősítették. Hát mi folyik itt Európában?!-kérem szépen.

Nem kell csüggedni. Kósa Lajos is megmondta, hogy Magyarországot nem a hitelminősítők, hanem a magyar kormány irányítja. Egyelőre meg is látszik rajta. Elég, ha ránézek a CHF alapú lakás és autóhitelemre. Siralmas képet mutat. A jövőképről nem is beszélve.

 

süti beállítások módosítása