Türelmetlenség

Címkék: vélemény politika közélet kormány

2010.11.07. 20:18

A forradalmi hevületben kissé türelmetlenné váltak a képviselő hölgyek/urak. Főleg a 2/3 óta. Hozzá vannak szokva, hogy senki véleményét nem kell figyelembe venni. Amit ma kitalálunk holnapra önálló képviselő indítvány, holnap utánra törvény. Ez van. Ha valakinek nem tetszik, ugye Tisztelt Alkotmánybíróság, akkor azt meg nyakonvágjuk, oszt' jónapot!

A napokban olvastam, hogy az MNV Zrt ott tar be az NFA-nak, ahol tud. Ma meg Budai Gyula úr szólítja fel a legfőbb ügyészt, hogy "Öntsön tiszta vizet a pohárban!"(sic!)

Szerencsére vannak törvényben biztosított határidők, amiket a kormányhivatalnokok és a köztisztviselők nem a csak az állampolgárok szívatására használnak, hanem arra is, hogy rendesen betartsák. Azért lettek kitalálva, hogy az ügy súlyának megfelelő idő álljon a döntésre, és ne kelljen esetleg saját hatáskörben, vagy neadjisten másodfokon megváltoztatni a döntést. Ettől ugyanis komolytalanná válna a döntéshozó, ráadásul lelassítaná az emberek által amúgy is lassúnak itélt ügyintézést. A jogbiztonságról nem is beszélve.

Budai Gyula úr is tudhatná, hogy 22 munkanap áll rendelkezésre a döntés meghozatalára. Az, hogy a legfőbb ügyész előtt legalább 4 hete ott az irat azt jelenti, hogy 20 munkanapja(!) Tisztelt Képviselő Úr. Az tehát, hogy Ön vasárnap kéri számon a dolgot, csak fölösleges feszültséggerjesztés. A pór hergelése fölöslegesen. Ettől érzi fontosnak magát?

süti beállítások módosítása