Évforduló van. Négyéves évforduló.

2006. szeptember 17-n került nyilvánosságra egy hangfelvétel, ami megrázta az országot. Az ’56 forradalom 50. évfordulóján a nagy elődhöz hasonló megmozdulások történtek a Fővárosban. Szerencsére az orosz tankok azért nem jöttek.

Az egész érdekessége az, hogy igazából két őszödi beszéd van. A nagy nyilvánosság a másodikat ismeri. Ez a „kurva ország”-os verzió, melyre előszeretettel hivatkozik a mostani kormánypárt a mai napig. Az „elkúrtuk” a mai beszédekben a szlengből felavanzsálta magát.

A 2010. évi országgyűlési választásokat gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc örökbecsűjével nyerte meg a Fidesz.

„hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

Forrás: http://nol.hu/archivum/archiv-417751

Ennyi is elég volt.

Az első őszödi beszéd kevésbé ismert. Egy pár részletet azért idéznék belőle. Az apropót nem csak az évforduló adja, hanem az is, hogy Orbán Viktor és a Fidesz féltéglával veri a mellét, hogy micsoda ötleteik vannak. Mi minden ki nem pattan az ő fejükből.

Hát nézzük:

„Amit csinálunk, az, amit javaslunk csinálni, annak a következő nagy területei vannak. Az első ugye, amiről azt mondjuk, hogy az államreform két nagy területtel, széles értelemben vett igazgatás és politikai képviseleti rendszernek az átalakításával, másodsorban pedig a közszolgáltatások, intézményi finanszírozási rendszernek az átalakításával. A közigazgatással kapcsolatosan egy viszonylag szélesebb konzultáció legalább volt megyei közgyűlésvezetőkkel, egy pár nagyvárosi polgármesterrel. Ezek azok a területek, amelyek kétharmados döntést igényelnek. A fő irányban lassan-lassan legalább a koalíción belül megállapodás lesz, nem állítom, hogy minden területen.

Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja – muszáj hozzátennem. Azt gondoljuk, hogy ehhez kapcsolódóan a képviselők jogállását szabályozó törvényt módosítani kell, kiterjedtebb gazdasági összeférhetetlenségi szabályokat megállapítva, például 2010-től az együtt élő családtagra is kiterjesztve a gazdasági összeférhetetlenség bizonyos eseteit. Például közalapítványokban, khtékban viselt tisztségért az ellenszolgáltatás tilalmának, a tiszteletdíj fizetés tilalmának a megállapítása. Általában is törekszünk arra, hogy mindazok a kérdések, amelyekben ma akár lehet is lelkiismeret furdalásunk, hogy milyen széles körben, milyen költségtérítések vannak, hogy a költségtérítés akkor is jár, amikor valóban költség nem merül fel. Hogy azok, akik többes tisztséget viselnek, mert otthon képviselők, polgármesterek, közgyűlési elnökök és országgyűlési képviselők, mind a két helyről kapnak különböző ellátásokat, helyenként ugyanazért a jogcímért kapnak többszörös ellátást, hogy ezeket kezdjük el a rendszerből kipucolni. Erősebb legyen az az erkölcsi talapzat, amin hát az érvelésünket megtehetjük. Tudom, hogy ezek nem könnyűek. Egy percig nem gondolom, hogy ezek könnyűek, és értem, hogy ebben nem egyszerű emberileg kompromisszumot kötni.”

Forrás: http://nol.hu/archivum/archiv-418825

Ugye ismerős. Az új Országgyűlés egyik első törvényi szabályozása a kisebb Parlamentről, és kevesebb önkormányzati képviselőről szól.

Az idézetben a Belügyminisztérium korrupció ellenes intézkedési tervezetei között megtaláljuk a családtagokra is kiterjedő életvitel vizsgálatot. Nem Pintér Sándor találta ki ezt sem, de ha bevezeti az előző Kormány, ment volna az ÁVH-zás. Bár a tervezet most sem áll messze tőle.

„Minden erőfeszítés arra irányul – ugye az ennek a logikája – hogy egy egységes, horizontálisan is harmonizált, integrált funkciókat ellátni képes kormányzás jöjjön létre. Kettő: egyesítsük azt a politikai befolyást, ami a pártpolitikából származhat csak. Állítsuk ezt a reformkormányzás szolgálatába, integráljuk a kormányba lényegében a Magyar Szocialista Párt teljes spektrumát. Kettő: hozzunk ehhez képest kívülről nagyon sokfajta egyéb erőforrást, mindazt a tudást, tapasztalatot, ami a piaci világban megteremtődött, és ami a magyar tudományos világban ott van. Közben fejlesztéseknél, amely korábban nem létezett intézmény, a területi elvet azt már az alapintézmény szintjén a Nemzeti Fejlesztési Tanács szintjén illesszük hozzá az ágazati elvvel, és az egészet legyünk képesek optimalizálni. „

Forrás: http://nol.hu/archivum/archiv-418825

A fenti idézetet gyakorlatilag maradéktalanul hajtja végre Orbán Viktor. Még a látszatra is ad, például a Nemzeti Konzultáció-nak nevezett agyelszívással.

„Százmilliárdos nagyságrendű kiigazításra van szükség idén, és úgy, hogy ezt nem félév alatt, illetve, ha a bevételeket nézzük, akkor legfeljebb négy hónap alatt kell megtenni. El lehet képzelni, hogy ennek milyen hatása van, hogyha évesben tekintjük. Ennek a következményei a következő kettő évben ezermilliárdosak. Akkor, és csak akkor állítható elő nagyjából 2008-ra az egyensúly.”

Forrás: http://nol.hu/archivum/archiv-418825

Ugye visszaköszön a kötcsei elszólás?

„Azt gondolom, ismerve a méréseket, kutatásokat, hogy az önkormányzati választásokat meg fogjuk nyerni. Ha őszinte vagyok veletek, akkor azt hiszem, nem annyira, mint 2002-ben, de érdemben, érdemben meg fogjuk nyerni. A választók nem fognak bennünket büntetni, nincsen nagyon hova menjenek, nincsen ma versenyképes jobboldal és nagyon benne van a levegőben, hogy meg kell csinálni, amit csinálunk. Nagyon benne van.”

Forrás: http://nol.hu/archivum/archiv-418825

A „kurva ország”-os második beszéd emiatt került nyilvánosságra. Pontosan időzítve a 2006. évi önkormányzati választások elé. Igenis büntettek a választók és narancsba borultak az önkormányzatok.

süti beállítások módosítása