Keringő

Címkék: vélemény politika közélet

2010.08.19. 09:29

Beindult a nagy nép-nemzeti körtánc. Olyan keringő szerű valami, ahol olyanok is felkérik egymást, akik egyébként még az utca másik oldalára is átmennek, ha meglátják a másikat.

A helyi érdekek sok minden prioritást felülírnak. Vannak városok, falvak, ahol a jelenlegi, bármilyen szinű, vezetés ellen fellép az egész lakosság. Teljesen mindegy, hogy melyik oldalhoz tartozik, csak a jelenlegi rossz tűnjön el. Ezek olyan "mini forradalmak", hogy jóképességű szónok barátom, Orbán Viktor szellemét idézzem.

Az országos vezetők még megpróbálnak ellenállni az ilyen, helyi jellegű kezdeményezéseknek, mert ugye első a pártfegyelem, de ezek a hangok lassan el fognak ülni. A helyi önkormányzati választások a helyi közösség érdekeiről kellene, hogy szóljanak. Ezt néha figyelmen kívül hagyják azok, akik a budapesti pártközpontban azt hiszik, hogy a városhatár tábla túloldalán már lovon járnak az emberek, és csak azt csinálják, amit felülről vezényelnek.

A helyi összefogás a mostani rossz ellen olyan kényszekoalíciókat hozhat létre, mint a Jobbik-Szdsz Nagykörösön. Mindegyik fél tiltakozik, hogy nem igaz, de önállóan nem indítanak senkit, mert súlytalanok lennének, viszont a független jelölt támogatására szólítják fel a híveiket.

Lehet mindenféle politikai tőkét kovácsolni az önkormányzati választásokból, de azért azt mégis figyelembe kéne venni, hogy az egész rendszert azért hozták létre, hogy a helyi emberek a lakókörnyezetükben dönthessenek a saját sorsukról. A felülvezérlés helyett az alulról építkezésnek kellene történnie, ha már ezt a rendszert választottuk. A fordítottja negyven évig működött, de rájöttünk, hogy nem jól.

 

Ui.: Meggyes Tamás ellen meg még az ördöggel is.....

süti beállítások módosítása