Ma Orbán Viktor útjára indította az Új Széchenyi-terv vitáját.

Bevezetőjében megemlítette, hogy egy dakota mondás szerint "Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba". Emiatt, és persze az elmúlt tíz év miatt, csak nevében emlékeztet a gazdaságélénkítő terv az elődjére. A folyó már régen nem ugyan az, sőt nem is arra folyik.

Terveim szerint, mivel felkért rá Orbán Viktor, egy sorozat indul a blogomon a tervről. A címben is azért szerepel a sorszám, és azért, nehogy megkeveredjek.

Trükkösek a fiúk, mert egy keresőmotoroknak is ellenálló, védett pdf-ben tették fel a netre, de azért megoldjuk az idézést.

A bevezetőre azért nem pazarlok időt és tintát, mert aki olvasta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, az mindent tud a bevezetőről.

Lényeges információval viszont már 7. oldalon találkozhatunk.

(Remélem olvasható. Ha nem, akkor megoldjuk a technikai problémát.)

Sok igazság van az idézett bekezdésben, de olyan veszélyeket is magában rejt, ami nincs igazán levezetve.

Teljes mértékig igaz, hogy az állam az egyik legnagyobb kerékkötője a fejlődésnek. Egy beruházáshoz cca 50 engedély szükséges. A 29 pont bevezetőjében igéret született az előző szám csökkentésére. Egy 30-32 engedéllyel már elégedett lenne a Kormány, ami a vállalkozói oldalról erős bürokrácia-csökkentésnek fogható fel.

A kormánytisztviselői és a köztisztviselői kar szétválasztásával azonban megdöbbentő számokkal szembesült a Kormány. Kiderült, hogy az eddig köztisztviselői karként aposztrofált, a vállalkozói szférában csak "élősködő körömreszelőgizike"-nek nevezett réteg nagyobb része az önkormányzatoknál található. A központi irányítású közigazgatási szervek, akik a költségvetési törvény szerint nettó befizetők!, és akiknek az állományából a mostani kormánytisztviselői kar kikerül, az össz köztisztviselői karból elenyésző létszám.

Most szembesültek azzal, hogy akiktől elvárták az államháztartás fenntartását, szinte alig vannak. Erre reagált gyorsan Navracsics úr azzal, hogy nem lesz jelentős leépítés a kormánytisztviselői szférában, csak átszervezés. Kiderült ugyanis, hogy nincs kit elküldeni.

A bürokrácia és az állam túlzott részvételének leépítése tehát nem csak egy egyszerű igéret kell, hogy legyen, hanem egy nagyon jelentős költségvetési átszervezés előszele is. A nettó befizető, tehát bevétel-orientált közigazgatási szervek, és itt nem a ténylegesen pénzt behajtó APEH-ra és a VPOP-ra gondolok, hanem az ÁNTSZ, Földhivatal, Munkaügyi felügyelőség ...stb-re, teljes gazdálkodását, és finanszírozását kell úgy megoldani, hogy szolgáltató közigazgatás legyen. Ennek alapfeltétele a bevétel-orientáltság megszüntetése.

Egy megfelelően szolgáltató, ügyfél- és állampolgár-barát közigazgatás kialakítása megszüntetné azokat az állapotokat, amitől most az állam a legnagyobb akadálya a fejlődésnek.

 

süti beállítások módosítása