Holnap hivatalosan is elindul a parlagfű szezon. Mármint a törvény szerint hivatalosan, mert a parlagfű ugye nem foglalkozik a jogszabályokkal. Ő csak nő, és próbál minden körülmények között szaporodni.

A Népszabadság, és persze minden egyéb médium, kiemelt helyen foglalkozik ilyenkor ezzel a növénnyel. Ki több, ki kevesebb sikerrel fel is ismeri, mert az esetek többségében fekete ürmöt szoktak mutogatni a híradókban, vagy libatopot. Az ok nagyon egyszerű. A parlagfű ebben az időszakban 30-60 cm magas, a fentebb említett, egyébként szintén allergén, gyom viszont 1 méternél is magasabb erre az időszakra. Ezek a gyomok őshonosak, a parlagfű viszont nem.

A hivatkozott cikk, és persze más cikkek is a biznisz oldaláról közelítik meg  parlagfüvet. Itt is jelentős torzítások vannak, mert nem ismerik a parlagfű tulajdonságait. Nyugalomban lévő talajon, ami legalább három éve nem volt bolygatva már nem nő parlagfű. Tehát a számításba vett elhanyagolt gyepterületeken mindenféle egyéb allergén gyom nő, de parlagfű az pont nem. Ezért lenne jobb a parlagfű kizárólagosságát kiterjeszteni inkább egyéb, jelentős pollentermelő növényekre is. Akkor el lehetne járni normálisan azok ellen akik ténylegesen elhanyagolják a területeiket.

A parlagfű szezonban inkább azok a gazdák esnek áldozatul, akik bármilyen, de általában időjárási okok miatt, nem tudják mentesíteni a területüket. Azok a gyomírtók, amik hatákonyan útját állják ezeknek a gyomoknak a kijuttatás után egy héten belül legalább 10 mm csapadékra van szükségük. Ha nem kapja meg, akkor csak kivágták a lóvét az ablakon. Leginkább a szójások és napraforgósok szoktak pórul járni, mert ezek a növények nem nagyon tűrik a felülkezelést. Rendkivűl érzékenyek a vegyszerterhelésre. Az idei évben viszont a belvíz miatt lesznek komoly problémák, mert nem keltek ki a kultúrnövények. A gyomírtó hatásába bele van kalkulálva, hogy egy-másfél hónap után a kultúrnövény takar. Na az idén nem takar. A víz visszahúzódik és magával viszi a vegyszert is. A talajművelés miatt rögtön, és robbanásszerűen elkezd gyomosodni a terület, élen a parlagfűvel. Ez fog komoly terhelést jelenteni. Olyan területeken is meg fog jelenni a parlagfű tömegesen, ahol eddig nem volt jellemző. Ez Borsod megyére igaz, ahol a víz levonulta után nem a mentesítéssel, hanem az egyéb értékek mentésével és újrateremtésével lesznek elfoglalva.

Mindezt összefoglalva a fűbiznisz messze nincs négymilliárd forint. Még alsó hangon számolva sem. Majd akkor, ha a parlagfű főbúnözövé való kinevezése helyett minden allaergén gyomnövényre kiterjesztik a moratóriumot.

süti beállítások módosítása