Nem akartam én írni róluk. Teszik a dolgukat. Végrehajtó szervezet. Csak a szabályokat próbálják betartani és betartatni. Ma azonban megszakadt valami.

Nem akarom nagyon bő lére ereszteni, mert nem olvassátok el.

Röviden. A tavalyi évben ismét lehetett pályázni Agrár-környezetgazdálkodási célprogramokra (röviden AKG). Ez anyit tesz dióhéjban, hogy meghatározott agrártechnológia szerint lehet csak növényt termeszteni, csökkentett műtrágya és növényvédő szer felhasználással.

A rendelet előírja a gazdáknak, hogy aki nyert, annak az összes nyertes területét körbejárva fel kell méretni. Az ebből készült digitális állományt speciális formátumban fel kell tölteni az elektronikus kérelem felületére.

Mondanom sem kell, hogy informatikus mérnökként is rengeteg egyeztetés árán sikerült elérni, hogy az MVH számára is használható állományokat állítsunk össze.

A beadási határidőt kitolták május 15-re, mert az alföldi belvíz helyzet és a késői hó miatt nem lehetett a méréseket időben elvégezni. (Saját tapasztalat, cca 8000 hektárt mértem az elmúlt 2 és fél hónapban. Nem kis munka volt.)

Ha már hosszabbítottak mi is kihasználtuk a lehetőségeket, és ahol lényeges eltérések voltak az általunk tudott és a valós terület között, ott hivatalos geodéziai kiméréssel lekontrolláltuk a területeté s korrigáltunk, amennyit lehetett.

Közben a magas hivatal, mint minden évben, nehogy megszokásból dolgozzunk, megváltoztatta a megyében az összes blokkazonosító számát.

Gyakorlatilag az eddigi blokkazonosítók helyett újak vannak. Na itt szakad meg bennem valami.

Kettő dolog miatt.

Egy. A betöltött állományok, amiket az irodában kb a méréssel azonos idő alatt kidolgoztunk jelenleg nem használhatók, mert a felület azt írja ki, hogy nincs ilyen blokkazonosító.

Az MVH-nál az éppen elérhető hölgy azt mondja, hogy bízik abban, hogy a programozók úgy csinálják meg, hogy a régi alapján felajánlja az újat.

Én mondtam, hogy én abban ennyire nem bízom benne. Vannak szomorú tapasztalataim.

Ezen kívül, még közölte, hogy a nagy cégek április 15 után legalább két hétig ne nyúljanak az elekrtonikus felülethez, mert ennyi idő kell a gyerekbetegségekre.

De ha nem tudom benyújtani az AKG-s területeket, akkor nem tudom a másikat se benyújtani.

Ismét szopatják a gazdákat, meg persze az olyan cégeket is, mint az enyém, akik a kezük alá próbálnak dolgozni.

Kettő.

Az AKG-s program egy öt éves terminus. Ismét eljátszotta azt az MVH, mint az előző öt éves ciklus elején.

Benyújtották a kérelmet, kijött a határozat. Utána elkezdték változtatgatni a blokkazonosítóka és elkezdték tologatni a blokkhatárokat. Folyamatos harcra vannak kényszerítve azok az emberek, akik igazából a vetéshez és az aratáshoz értenek. Olyan módon szivatva vannak, hogy jogot végzett emberek is el eldobják magukat. Nem mellékesen legalább informatikus mérnöki képesség kell a folyamatos elektronikus benyújtó felület változásainak kezeléséhez.

Az összeseküvés elmélet része annyi, hogy ismét egy nagycsomó pénzt visszatartanak, vagy kiszabnak egy nagycsomó büntetést. amiért a vállveregetés mellé (mennyi maradt az államkasszában), azért a dolgozóknak is leesik valami.

süti beállítások módosítása