Dávid Ibolya a Ma reggelben ismét elszólta magát:

már Bokros levelének feltörése előtt összehívták a választmányt,

A mondat szerint mégis igaz, hogy Bokros Lajos megfenyegette őket. A levelet Ők is olvasták, és már a feltörés előtt összehívták a választmányt.

Azt szeretem Bokrosban, hogy mindenkinek a hibáiból tanul. Ezt a kifelé egyfélét lehet mondani egy másik párt is bevezette. Ebben csak azt a veszélyt látom, hogy Ők is hazudnak éjjel és nappal. Ezzel pedig ellenzékben ellébecoltak négy évet. Most meg egy-két emberük véletlenül, szigorúan magánvéleményként, megkérdőjelezi az ígéretek betartásának lehetőségét rögtön repül.

Ezt most megpróbálja bevezetni Bokros is. Fenyegetőzik, mint Gyurcsány a választmányi ülésen. A primadonnák pedig el szokták érni céljukat.

süti beállítások módosítása