Cafeteria

Címkék: vélemény politika közélet gazdaság

2010.02.12. 19:50

Cafeteria jogcímen sokféle juttatás adható, de mostanában csak az étkezési utalványok körüli herce-hurca jelenti a cafeteriát a köznyelvben.

Foglakozzunk mi is ezzel egy kicsit, bár általánosságban is igaz egy két dolog.

Először is, nem értem miért van ebben a formában erre szükség.

Nem kell a duma, hogy milyen jó ez a dolgozónak, mert kurvára nem igaz.

Onnantól kezdve, hogy adóköteles a dolog lehetne pénzt is adni. Több pénzt, amin azt veszek amit akarok, és nem azt amit az APEH gondol. Így is, úgy is adózok utánna. Mégiscsak jobban esik az embernek, ha kicsit többet lát a fizetési papiron. Az egész csak arra jó, hogy bizonyos körök lehúzzák a sápot az elfogadóhelyekről, egyrészt. Másrészt jó az APEH-nak, mert ha véletlenül nem találnának semmit a szerencsétlen boltosnál, amiért nyakon lehet vágni, akkor nézzük a kajajegyet. Harmadrészt szar nekem, mert olyan helyekre is át kell szoknom, ahova egyébként be se tenném a lábam, de máshol nem fogadják el az utalványomat.

A kajajegynél maradva. Elhasználhatnám közétkeztetésre, magyarul a menzán ehetne ezen a gyerekem. Nem eszik. Mivel a szegény kibocsátó cég nem tud/akar lemondani a jutalékáról, a végletekig kiszipolyozott vidéki önkormányzatok nem fognak szerződni. Nagyon sok másra sincs pénz. Örülnek, ha a kötelezően előírt feladatokra jut annyi, hogy nem kell csődöt jelenteniük. Hol érdekli őket akkor, hogy tud-e kajajeggyel fizetni az akinek van, vagy nem. És ezzel persze megint azt a szűk réteget büntetik, akik elvileg eltartják ezt az országot, mert azok ugye dolgoznak, meg adót fizetnek.

süti beállítások módosítása