A Meggyesi-Gyurcsány-Bajnai nevekkel fémjelzett korszak egyik legemblematikusabb és egyben legunszimpatikusabb figurája vesz a kalapját és távozik.

Igazi polihisztor volt ő ebben a nagy játszmában, aki mindenhol bevethető. Teljesen természetes módon ugyanis mindenhez ért. Kb Chuck Norrishoz tudnám hasonlítani, bár őrá inkább Orbán Viktor hajaz.

Korunk Leonardo da Vinci-je, akinek politikai csúcsteljesítménye a minden épelméjű jogász által egyszerűen "szar"-ként emlegetett Ptk átverése. Saját és minisztériuma teljesítményét 4-ere értékelte, de szerencsére nem mondta meg milyen skálán. Én a Richter skála szerint gondolom, ami azért egy közepes erősségű földrengéssel felér.

A közszféra, különösen az igazságügyi és rendészeti része azért biztosan fellélegzik, mert egy igazi dillettán irányította eddig őket. Megpróbált úgy tenni, mint aki marhára ért hozzá, de a bennfenntesek azért pár intézkedés láttán tépték a hajukat.

Kiványcsi vagyok, hogy a többi dilettáns tanul-e a példájából, vagy megy tovább az "ügyvezető" kormányzás, mert a költségvetés elfogadása után erősen hátradőlt a politikai "elit", és már mindenki csak az elkövetkező összecsapásra koncentrál. Van aki össze akar csapni, van aki már előre nyalogatja a sebeit.

süti beállítások módosítása