.. cimmel Lakitelken ült össze az országnak az a fele egy gazdafórumon, akiket nem lehet igazán jobboldalnak hívni. Ők inkább az az oldal aki tenni is akarna valamit ennek érdekében, csak egyelőre nagyon nem hagyják.

A mai bejegyzés egy kicsit a tegnapinak a folytatása. Az ÚMVP programra szánt pénzek 55 %-át már lenyúlta ez a kormányzat. A maradék rövid időben még megszerez belőle annyit, amennyit nem szégyell. A következő kormányzatnak már nemigen marad semmi, amiből a vidékfejlesztésre költhetne, pedig a program 2013-ig tart.

A gazdafórumon elhangzot, hogy a belső piacok felvirágoztatásával lehetne elsősorban munkahelyeket teremteni vidéken, mert vidéken van több tartalék. Mind munkaerőben, mind a tervek szerint az agráriumban található munkahelyekben. Másik fő problémaként a kereskedők hasznát említették. Bocs, inkább a felvásárlókét. Fő példaként a mai helyzetben a tejet említették, de bármelyik szezonális terméket felhozhatták volna. Jelentős hátrány a vidéki életben. hogy ugyanazért a munkáért 15-25%-al kevesebb bért kap, mint egy Fővárosi. Ezt a lemaradást fokozza, hogy a vidéki ember nyakasságával felvértezett igazi agrárvállalkozók (szándékosan nem parasztot írtam, mert sajnos erősen pejoratív lett a mai szlengben) mindig biznak a jövőben. Ezért akkor is termelik a terméket, ha azt nem tudják még a bekerülési ár közelében sem eladni. A tej most tényleg jó példa. 60 Forintért veszik át, de 80 alatt fizikai képtelenség előállítani.

A bérlemaradás mellett a másik probléma a szociális juttatások visszatartó ereje. Amíg a segélyből jobban meg lehet élni, mintha dolgozna valaki, addig elég nehéz lesz visszavezetni az elkényelmesedett vidéki lakosságot a munka világába. Normális bérezés mellett persze megvalósítható lenne, de akkor a termék önköltsége még magasabb, ami már tényleg eladhatatlanná teszi.

A belső piac felpörgetéséhez gyökeres változás kellene a fejekben és a pénztárcákban. Az ilyen fórumokon is tisztába kellene lenni azzal, hogy a magyar vásárló különösen árérzékeny, hiszen a lakosság nagy része ténylegesen napról-napra tengődik. Nagyon nem mindegy, hogy a kenyér 160, vagy 165 Forint. Ezért tud megélni Magyarországon minden multi, mert a többi termék hoz annyi hasznot, hogy tud nagyon-nagyon olcsót is adni. Hiába gondolná úgy sok ember, hogy nem veszi meg csak a magyar élelmiszert, ha az effektíve drágább a szarabb, de olcsóbb importnál. Igazán jó példa erre ősszel a burgonya. A magyar termékeket áruló láncban, ahol a nagykereskedő is kimarad 10-20 forinttal drágább, mint a multinál. Ez a kilónkénti külömbség még a legelvakultabb hazafiakat is elgondolkoztatja, különösen hónap végén.

Fel lehet emelni a magyar agráriumot, és ki lehet jelenteni, hogy ezzel a többi ágazat is el fog indulni felfelé, de ennél sokkal több mindennek változnia kellene. Elsősorban a fejekben. Vissza kéne adni a munka becsületét, és meg kellene azt fizetni rendesen. Vissza kéne szorítani az egyre félelmetesebb korrupciót, mert már a külföldi befektetők is elmenekülnek teljesen. Rájuk pedig akkor is szükség van, ha a magunk erejére támaszkodva akarjuk kirángatni a sárból az országot, mert a világtól elszigetelve nem lehet. Az üvegbúra alatt elfogy egyszer a levegő.