Félidejéhez érkezett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, melyről hamarosan beszámolót kell készíteni az EU-nak.

A linkelt cikk szerint nem hatékonyak a vidékfejlesztéshez kapcsolódó csoportok. Hát nem véletlen. Annyian vannak, mint csillag az égen, ebből kifolyólag rengeteg pénzt felélnek saját magukra. Nem korruptak ők. Á, dehogy. Csak rengeteg az eszkimó. Fóka meg egy szál se.

Létrehozták a Leadereket, melyek a helyi kis polipközpontok. Be lehetett ültetni egy csomó pártkatonát, hogy legyen helyük. Maximálisan kiszolgálják a Kistérségi igényeket, akik aztán az élet minden területén ott vannak, és irányítanak. Nem mellékesen meg egy nagycsomó pénzt lenyúlnak, mindenféle jogcímen. Befurakodnak mindenhova, mint a csótányok. Oktatás, egészségügy, közmunka. Az élet olyan területei, melyek minden életkorban jelen vannak.

Nem mondom, hogy nem csináltak olyan dolgot is, aminek volt értelme, de az is úgy sikerült, hogy olyan magyarosan furcsa. Néhány autókereskedőt megmentettek azzal, hogy a tavalyi év végén-idei év elején lecserélték a széthullóban lévő magyar falubuszflotta nagy részét. Igazából ideje is volt, mert az előző széria már-már életveszélyes volt, annyit mentek. De azért beemelnék egy képet, hogy milyen dekorációs előírásoknak kellett megfelelni, ha kellett egy új busz. Ez a matricakolekció alsó hangon 30 000 +ÁFA. És még ronda is. Nem is beszélve a későbbi értékesítési nehézségeket.

Azért ne feledkezzünk meg a program két csúcsfinanszírozásáról sem. Minden kommentár nélkül szerepeljen itt két kép.

Ugye ismerősek.

 

Kiderült az is, hogy miért kellett a temetőt megközelítő utat felvágatni Mindenszentekkor.

Nem a kampány része volt, hanem a tavaly teljesen feújított 67 úton lassítókat építenek be. A Közútkezelőnek volt annyi a kalap alatt, hogy száraz időbe, nyáron csinálta. Végig is szoptuk az egész nyarat, mire elkészült, de megérte, mert klasszisokkal jobb lett az út. Na nagyon okos kistérség felvágatja az új aszfaltot és lassítókat épít. Ahol nem fért el, ott frissen töltött földre. Biztosan nem fogja szétnyomni a több tonnás sóderoskamion.

Kiváncsi vagyok, hogy a félidei elszámolást megeszi-e az EU. Ha igen, az figyelmeztetés a következő kormánynak, hogy vannak még tartalékok, amit le lehet, sőt le is kell nyúlni. a másból nem, hát ebből lehet tömni a zsebeket, és ha kiderül egy-két szaftos ügy, akkor annak a visszafizettetéséből is csurran cseppen, és nem mellékesen csontig be lehet nyalni az EU-nak. Lám-lám mi nem hagyjuk ám az ilyesmit, tessék megsímogatni azt az okos buksit.

 

süti beállítások módosítása