A Le Monde , mint mértékadó francia napilap megdicsérte Magyarországot. A szocialista kormányzat kihúzhatja magát. Megmutattuk a fejlett nyugatnak a válságból kivezető utat.

Ők meg is jegyezték, hogy merre kell menni, de mi csak Toldi Miklós módra tartottuk azt a rohadt petrencés rudat. Dagadtunk a büszkeségtől, meg az erőlködéstől és Jónapot.

Az a nyugat, ahonnan a válság elindult már kifelé megy. Mi még csak az alagút bejáratánál vagyunk. A fény az alagút végén rohadt messze van.

A mélyben most tombol igazán a válság. A nagyon szerény tartalékunkat mind feléltük, és a nyakig érő szar elkezdett hullámzani. Méghozzá félelmetesen. Nincs hova hátrálni, pedig még hátra kéne lépni egyet-kettőt. Ott viszont a tátongó mélység vár. Lehet, hogy a globális mutatók kedvező képet mutatnak, de ehhez már az összes bőrünket lenyúzták és kiterítették, sőt már zsírunk sincs.

A válság előtt is irdatlan méretű munkanélküliségi mutatóval rendelkező elhanyagolt kistérségekben még mélyebb lett a nyomor. És a fogyasztás erősen konvergál a nullához.

Hitelezésről szó sincs. Nem csak nem kapunk, mert a bank nem látja biztosítottnak a visszafizetést, hanem nem is tudnánk már felvenni. A cikk szerint az € védelme miatti hitünkben adósodtunk el devizában. "Lófaszt mama!", hogy egy örökbecsűt idézzek. Azért mert sokkal olcsóbb volt, mint saját nemzeti valutában hitelt felvenni. Ráadásul nálunk, mármint a pórnépnél, sokkal okosabb elemzők és szakértők sem látták ezt előre. Vagy látták, csak a jutalék erősebb volt a józan észnél.

Lehet, hogy jók vagyunk, meg olyan messziről tetszetős ez a nadrágszíjhúzás. Csak mi itt már nem tudjuk tovább húzni.