Folyamatosan kong a vészharang, hogy Magyarország a 23 óra 59. percben van. Demográfiai- és a vele járó gazdasági-katasztrófa felé száguldunk. Fék nélkül.

Ma olvastam egy kimutatást, miszerint a válság az EU tagállamaiban mindenhol felturbózta a gyerekvállalási kedvet, csak minálunk nem. Az alapvetően depressziós magyar mentalitásból adódóan gyereket sem szeretnénk szülni erre a világra. A XX. század nagy demográfiai traumái, úgy mint I. és II világháború után is, csak akkor lendült fel a gyerekvállalási kedv, mikor az alagút végén a fény is megjelent. Nem rögtön, az Apokalipszis végén, mint tőlünk nyugatabbra, hanem mikor a vihar utáni hullámok is elültek. Ennek köszönhető talán, hogy az 1920 és 1930 között születettek igen szívós és kitartó korosztályt képviselnek, és számos képviselőjük a mai napig vígan és vidáman él.

Azért folyamatosan fogy a magyar, és rettentőn öregszik a társadalom. Talán, ha az elkövetkezendő évek egy kis fényt is hoznak, megállítható lesz a tartós fogyás. A mai viszonyokat nézve, már ez is nagy eredmény lenne. Talán megfelelően biztos háttérrel a mi gyerekeink majd több gyereket vállalnak, de ehhez a mai harmincas-negyvenes korosztálynak nagyon össze kell kapnia magát. Mind anyagilag, mind erkölcsileg.