Január 20-án írtam a lenti bejegyzést:

mittu-domain.blog.hu/2009/01/20/ismet_elrobbant_az_agyam

Hol volt akkor még Molnár Oszkár. Tologatta a csapkodós lepkét Szabolcsban. Még senki nem ismerte, szűkebb környezetén kívül.

Még Veres Jánosné (bukott pénzügyminiszter felesége) neve sem került be a köztudatba, pedig a szocialisták kedvenc helyén, Balatonőszödön tavaly ő is tartott egy rövid expozét. Ebben már megemlítette, hogy vannak olyan megélhetési bűnözők, (de szépen fogalmaztam megint), akik ártanak a megszületendő gyereküknek, az emelt csalédi pótlék és a tovább járó GYES miatt. Több résztvevő is kiemelte, hogy ők is hallottak ilyenről.

Csak könnyebb kussolni, mert amit nem látunk, vagy nem beszélünk róla az nincs is. Nem emelte fel senki a szavát, nem háborgott senki, hogy azért börtönbe kéne zárni az egész famíliát, aki ilyet csinál, aztán Állampusztán, disznóetetés közben el lehetne gondolkozni a világ folyásán. És akkor a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról még nem is beszéltem. Nem a harkályokkal kellene neki foglalkoznia, hanem azzal, hogy ne szülessen szántszándékkal degebnerált gyerek, mert az senkinek nem jó. Különösen nem annak a szerencsétlen gyereknek, aki még meg sem született. Amúgy sem olyan helyre születik, ahol rózsás az élet, hát még, ha eleve nyomorulttá van téve az élete.

Megint minden mocskos politikai erő tudott a dologról, csak könnyebb a seggébe dugni a fejét és mélyen hallgatni, mint tenni valamit ez ellen. Már nem banánköztársaság vagyunk, inkább Szomáliához közelítünk.

süti beállítások módosítása