" a követelőző, agressziv, ragadozó hatalom nem egyszerűen kopog, hanem dörömböl a hatalom ajtaján".

Bizony-bizony. De mi benn ülünk és kurvára kapaszkodunk a bársonyszékbe. Ti meg nem . Be-be-beeeeeee!

Modta, és ezeket gondolhatta hozzá Gyurcsány Ferenc a tegnapi választmányi ülésen. Mint a demokrácia utolsó mentsvárai, mármint a szocialisták, ezt nem tűrhetik szó nélkül. A demokrácia utolsó mentsvárai fényesen bizonyították 2006 szeptember-októberében, hogy bizony ők az igazi demokraták. Vagy erre már nem emlékszik, mikor olyanokat szónökol, hogy "bűn és gyalázat, ha visszavesznek a szabadságból". Feri, ejnye-bejnye. Már nem emlékszel?

Voltak ott Szdsz-esek is. Ezt abból gondolom, hogy elalhattak. Feri ugyanis néha fejhangon felordított: "Demokraták ébresztő!".

Gyurcsány Ferenc úgy látta, hogy az ország csalódott, tele van illúzióvesztéssel. Jól észrevette. Igaz, csak az ablakon keresztül, mert ki nem meri dugni az orrát. A biztonságot jelentő falak mögé, pedig nem jut el minden hang. Azért mostanra kiszürte az anyázást.

"Rázzátok meg magatokat!" -ordította. Ha javasolhatnám, akkor villamosszékel. Vagy a kisöccsével. Elektromos kisülés.

Azért a beszéd előtt dobhatott pár felest, mert olyanokat is mondott, hogy a szocialisták szabad, polgári Magyarországot szeretnének, aminek ma egyedül ők az őrzői. Na ezt józanul nehezen hiszem, hogy elhiszi.

A végén még olyanokat mondott, hogy büszkék lehetnek az elmúlt 7-8 évben elvégzett munkájukra. Ha kijönnek a gyülésről, azért lépjék át a hullákat, akiket maguk után hagytak. És gratuláljanak a tűzoltóknak, akik rendületlenül próbálják oltani az általuk felégetett országot.

Az elmúlt évekeben gyarapodnak gyarapodtunk- modta Gyurcsány. Biztos nem az országra gondolt, csak arra szűk körre, aki tényleg megszedte magát.

süti beállítások módosítása