Ma ünnepelte az Mszp a 20. (vagy a Fidesz szerint 65.) születésnapját.

A Fidesz igazságát gyakorlatilag a műsorvezetőnek felcsapott Juhász Ferenc fogalmazta meg a legjobban:

a rendszerváltás idejéből elevenített fel rövid, de tanulságos történeteket, amelyek lényege, hogy „abban a teremben, ahol a dolgok igazából eldőltek, nem láttam Orbán Viktor arcát, de itt sok arcra ráismerek”.

Tehát igazak azok az állítások, hogy szimpla hatalomátmentés folyt és folyik most is. Ugyanazok az arcok éneklik az Internacionálét, aki 25-30 évvel ezelőtt is énekelték. A meggyőződés mit sem változott, csak a Munkásőr egyenruhák kerültek ki a szőlőhegybe. Kivasalva, papírzsákban. Hátha egyszer még szükség lesz rá.

Ahol a dolgok eldőltek, és még most is eldőlnek, ott nem lehet látni Orbán Viktor arcát. Nem kerülhet oda a tábortűz közelébe.

Majd talán az unokám idejében, mikor ezek a dinoszauroszok kihalnak a politikai életből. (Bár, ha az Apró family-ra gondolok, akkor ezek soha nem halnak ki.)

süti beállítások módosítása