Roma származású emberek azt kérik az OCÖ elnökétől, hogy "olyan igazolást adjon ki számukra, hogy ők Magyarországon politikai üldözöttek, és sorozatos terrortámadásnak vannak kitéve" - mondta Kolompár Orbán.

Ismét összekeverik az emberek a szezont a fazonnal. Politikailag mitől üldözöttek a romák Magyarországon?

Sürgős választ kérnék erre Kolompár Orbántól!

A magyarok is félelemben élnek Magyarországon. Azt nagyon nem boncolgatnám, hogy már maga a magyarság is bűnnek számít, mert ma aki nem tartozik semmilyen kisebbséghez vagy deviancához az csak fasisztairredentarevíziósmocskoskommunistajobboldaliszélsőséges lehet.

De rettegnek attól, hogy éhenhalnak, mert nem kapnak munkát. Csendben fogták a cókmókjukat és családostól kivándoroltak olyan helyre, ahol nem csak, hogy dolgozhatnak, hanem ezt meg is fizetik. Politikailag is üldözötté váltak, hiszen maga az akkori miniszter-elnök, Gy.F. mondta, hogy el lehet menni. Ha nem tetszik, akkor tessék. Magyarul a munkanélkülieket kibaszták, mint macskát szarni.

Nem kell itt politikai üldözöttségről beszélni. Ez egyszerű mezei rasszizmus. Nem mondta senki, hogy az nincs. Igenis van. Okot is adnak rá azok akik elszenvedik. Érdekes, hogy a környezetünkben élő, dolgozó, normálisan viselkedő cigányoknak nincs félnivalójuk. Akinek meg van az mindegy, hogy hova megy ebbe a világba. Jobb, ha előbb körülnéz, mert azt a stílust, amit képviselnek máshol sem tolerálják ám.

Tisztelt Kolompár Orbán! Milyen politikai párt cigány kisebbségi tagjait üldözi a politikai többség?

süti beállítások módosítása