Emlékeztek még erre a képre? Valamikor áprilisban is beszúrtam az egyik megjegyzésemhez, csak más célzattal. A kép ma is aktuális.

Miért?

A képen ugyan nem látszik, de a nagy varázsló könnyes szemel előadta magánszámát. Volt "öröm bódottá". Csak azzal nem számoltak, hogy Ő mégiscsak egy varázsló. Mindíg is az volt.

Június 7-én este fél nyolc magasságában végiglebegett a szelleme volt barátai és elvtársai felett.

Akiknek kellet halálos sóhajt lehet a nyakába. Valószínű őket kirázta a hideg már akkor. Lehet, hogy páran meg is világosodtak, de ezt a fényt már a menyország kapujának vélték.

Elvakultságukban, úgy jó négy hónappal ezelőtt nem vették észre, hogy a nagy varázsló egy mozdulattal kijelölte azokat az általa ellenségnek tartott embereket, akiket úgy gondolta magával ránt. Mielőtt a nagy mutatvány megkezdődött volna tavasszal, szép csendben kijelölte az Eu Parlamenti választás Mszp-s kampánystábját. Csupa olyan ember aki azt hitte, hogy a varázsló a barátja. A varázsló meg úgy gondolta, hogy ezek az emberek csak kifelé mutatják a barátságot, valójában legszivesebben kitörnék a nyakát.

Nem Ő lenne a nagy varázsló, ha nem úgy intézi a dolgokat, hogy úgy látszon, hogy ezek az emberek öngyilkosok lettek. Mármint politikai értelemben. Pedig a szálakat ő rántotta meg, csak volt annyi esze, hogy hosszú pórázt engedett.

A varázsló tehát elrendezte a dolgát és most elégedett ül képzeletbeli trónusán. Várja az elkövetkezendő napok történéseit. Ráér. Még nem kell visszatérnie. Megvárhatja míg a hiénák eltüntetik a maradékokat.