A kamerák kedvéért meghagytak 10 métert a vasfüggönyből
2009. május 28. 17:00
A kamerák kedvéért megtartott vasfüggönydarabot vágtak át húsz éve a magyar-osztrák határon, a ceremónia idejére ugyanis a szögesdrót nagy részét már elbontották - mondta Kovács László egykori külügyminiszter csütörtökön egy budapesti konferencián.
„1988 decemberében hozta meg a vezetés a döntést az úgynevezett vasfüggöny - ami akkor már csak egy elektromos jelzőrendszer volt - lebontásáról. A lebontás márciusban el is kezdődött és júniusra befejeződött. Viszont nem talált a két külügyminiszter közös időpontot arra, hogy szimbolikusan, egy nagy drótvágó ollóval valahol átvágják ezt a drótot. Végül már fönnállt az a veszély, hogy eltűnik a vasfüggöny, és még mindig nem történt meg az átvágás. És akkor, egy körülbelül tízméteres darabon meghagyták a vasfüggönyt. Június 27-én megtörtént az ünnepélyes átvágás” - mondta Kovács László.
Kovács László emlékezete valószínűleg a kora miatt megkopott. A másik lehetőség, hogy az említett időpontban, mármint 1989-ben, még olyan szinten tombolt a szocializmus, hogy azt a jelentést kellett küldeni. "A vasfüggöny leomlott június 1-re.".
Június 27-én még olyan szinten állt a vasfüggöny, hogy csak na.
Kezdem az elején, érthetőbb lesz.
Én elvtárnak vonultam és úrnak szereltem. 1989. február 26-tól 1990 augusztus 11-ig teljesítettem a rám mért penzumot Lentiben. Aki ott volt tudja milyen, aki nem az meg úgysem hinné el. 1989 június 10-én indultunk Sopronkövesdre és Nagycenkre vasfüggönyt bontani, mert annyian mentünk, hogy csak két határőr örsön tudtak minket elszállásolni. A Sopronkövesd és Sopron közötti közel 20 km-es szakaszt kellett lebontanunk. Maga a jelzőrendszer még üzemelt, mikor mi megérkeztünk és csak június 12-n kapcsolták le. Ezután kellett a három részből álló vasfüggönyt lebontani. Két képet szúrtam be az elejére.
Az első (íme) csak szemlélteti a vasfüggöny szerkezetét, de nem találtam jobb képet. Ezek között a szögesdrótok között még ugyanennyi sima drót is feszült, amiben egyenáram keringett, tehát egy szem rozsda sem volt rajta. Egyébként a sors fintora, hogy igen jó minőségű OSZTRÁK drótból volt a vasfüggöny. (Nesze neked, rothadó kapitalizmus.) Ezek a drótok egy impregnált fabetétre voltak U szöggel felerősítve. Ennek a bontását nálunk mindig ugyanazok az emberek végezték, és szerencsémre én ebben az "elit" cspatba tartoztam. Az volt a cél, hogy egy-egy cellét egy rántással le tudunk-e rántani az oszlopokról, vagy nem. Egy-egy cella 250-300 méter hosszú volt és 5 méterenként oszlop volt. Minden alkatrésze fullos minőségű a betonoszloptól az utolsó U szögig minden. A soproni szőlők nagy részében ezeken a drótokon pihen egyébként a Kékfrankos alapanyaga.
A másik képen (íme) a vasfüggönybontás azon része található, ami szopóágon volt. Ez a vadfogó bontása. A felesleges vadak általi riasztások elkerülése miatt, a jelzőrendszertől jobbra-balra, a teljes szakasz le volt vadfogózva. A jelzőrendszerben nem volt gaz, de el lehet képzelni, hogy június közepe-júliusra mekkora gaztengerbe volt a vadfogó. Szerencsére két nap volt csak hozzá szerencsém. Szörnyű volt.
A vasfüggöny helyét egyébként annyira meg kellett tisztítani mindenől, hogy a kerületi növényvédő állomás munkatársai végigjárták a munka végeztével az egész szakaszt, hogy mezőgazdasági művelésre alkalmasan hagytuk-e hátra.
A vasfüggöny tehát még annyira állt akkor, hogy mi valamikor szeptember közepén tértünk vissza Lentibe.
A határnyitás sem úgy volt igazán, ahogy elékeznek, mert nappal is mentek kifelé az NDK-sok. Sokan karonülő gyerkkel, csak egy sporttáskával, autót, minden csomagot hátrahagyva. Ha véletlen belénk botlottak, akkor riadt szemmel néztek és menekülőre fogták. Csak amikor látták, hogy nem foglakozunk velük, akkor váltottak viszonylag rendes tempóra. Láttam olyat is, hogy kerekesszékkel tolták át a zöldhatáron a nagymamát.
Nekem egyébként szép emlék a vasfüggöny bontás, mert nem kellett benn rohadni a laktanyába, ugrálni a sok majomnak, és tele voltunk mindíg lével, meg jobb kaját kaptunk, mint a többiek.
Húszévesen még nagyon nem mértük fel, hogy tulajdonképpen mi vagyunk a történelem. Csak a túlélés számított, és minél többször hazameni. Ez Lentiben nagy kincs volt.
