Csak kapkodom a fejem mióta Feri azt mondta, hogy lehet.

Kiderült, hogy Megváltó Orbán Viktor és népi zenekara már nem elégszik meg a Patás távozásával. Vesszen a sleppje is, mert csak egy alternatíva létezik. Csak Ő (direkt naggyal írtam), képes kivezetni a mocsárból kézenfogva a sok vakot. Nem hatalomvágyból, hanem, mert szerinte egyszerüen nincs más alternatíva. És ezt programszinten kezeli, mert ez folyik az összes médiából nap, mint nap. Ha az elvakultaktól megkérdezem, hogy van-e valami program vagy egyáltalán valami iránymutatás, akkor az a válasz, hogy van, de nem modja meg senkinek, mert akkor ezek a mocskos komcsik lenyúlják és úgy tálalják, mintha az ő ötletük lenne. Ebből meg az következik, hogy a Fidesznek le kell szavazni, merthát mégiscsak a komcsik vezették elő. Szóval a Feri úgy húzta meg a ravaszt, hogy erre nem volt felkészülve a Megváltó. Sajnos a sajtósai sem, és valószínű szabadságon is vannak, mert egy épkézláb mondat nem hangzott el még erről az oldalról. Megint csak az előrehozott választásokat tudták előhúzni a kalapból, mert ugye totálisan meg kell semmisíteni az ellenfelet, ez a taktika. Nem hatalomvágyból ám, hanem mert ez jó az országnak. Aztán meg lehet, hogy lene pofáraesés, mert a szocik alvóügynökei szombaton 10 óra körül felébredtek ám. 10.30 körül alarm volt.

Más.

A politikai kurva megtalálta a politikai stricijét. Bokros csomag Lajos két hete olyan sallert kapott a Parlamentben, amitől normális politikus egy hónapig egy irányba szalad, de Ő kemény, mint Rocky Balboa. A normális boxoló másodszor nem szokott felállni, mert tudja, hogy addig ütik, amíg meleg. A mi Lajosunk felállt, mint a keljfeljancsi és az egyetemről farkafelvágra leszaladt a SYMA csarnokba. Megmutatta magát septibe, hogy akkor most engem kerestek? Itt vagyok ám. Lennék ám miniszterelnők, ha beledöglik az ország, akkor is. Ibolyácska még nem telefonált? Gyorsan reagált, nehogymá elhappolják a bársonyszéket.

Más.

MSZP tisztújító. Feri bejelenti, hogy menne. Nyugdíja mama meg nyilatkozik, hogy ha a Fidesz és Megváltó Orbán Viktor tudott veszteni, akkor mi mégjobban tudunk. Meghogy nem volt még olyan jó miniszterelnöke Magyarországnak, mint a Feri volt. Majdnem megkönnyeztem. A röhögéstől. Mama hol élt eddig? Hawaion? Nem jár orvosnál? Nem kell neki gyógyszerre költeni? Nem eszik? Nem fűt? Nem lesz gázáremelés? Eszembe jutott a Csapd le csacsi című örökbecsűből, mikor Öcsi elvtárs megsérül. Eperjes rögtön mondja, hogy vörös fényt neki, attól rendbejön.

Na csoda, hogy pörgök, mint a fagyigép?

süti beállítások módosítása