Vége a március 15-i ünnepnek, pedig még el sem kezdődött.

Hivatalosan ugyan megy az adok kapok, de hát nem lehet úgy ünnepelni, hogy lehajtott fejjel kell járni.

A magyar külügyminisztérium megint belerántott. Nem tudták elintézni, hogy a Köztársasági elnök gépe egyáltalán felszálljon. Azt meg mégúgy se, hogy leszálljon. Romániában. Még javíthattak volna a helyzeten, hogy a konvoj megállás nélkül átmenjen a határon, de még ez sem ment. Annyit sikerült megjátszani, hogy a kocsikat ne szedjék szét darabokra.

A román követ meg ingajáratban van Göncz Kingához, de láthatóan lepörög rólik minden.

Sólyom László aztán emelt fővel mondta el beszédét Nyergestetőn, hogy minden nehézség és akadákly ellenére eljutott az uticéljához, de mi itthon látjuk, hogy leszar minket mindenki aki körülöttünk él. A környező országok mind-mind átnéznek rajtunk. Az üvegzsebből üvegnemzet lett. Vagy már nem is nemzet, csak lehajtott fejű rabszolgahad. 

Nem kell mát ide forradalom, nem kell már semmi sem, csak egy halvány reménysugár, hogy fel tudjuk emelni a tekintetünket, és emelt fővel járhassunk ismét.

A helyzet olyan tragikus, hogy már csak ennyire futja "Szűz Mária könyörögj érettünk!"