Kicsit megint hallgattam, mert a nagyhatalmú T-com nem szereti, ha igénybeveszem a szolgáltatását. Egy hétig gyakorlatilag el voltam vágva a külvilágtól, de végre megint működik a virtuális köldökzsinór.

Igazából aról akartam írni, hogy elképesztő dolgok történnek mostanában.

Így válság idején, mikor egy-egy nagyobb munkáltató kétszázasával rugdossa ki az embereket megindul a roham a munkaügyi központok irányába. Szerencsétlenek nem férnek be, mert egy-egy nap olyan sokan jönnek regisztráltatni magukat. Sorbanállás az utcán, esőben is. Senki nem mer kiállni a sorból leülni, vagy egyáb dolga miatt, mert nem engedik vissza a helyére. Az egyik ügyfelet a sorban érte a szükség. Nem állt ki. Csak az irodában, mikor hellyel kínálták vallotta be, hogy inkább nem ülne le, mert tele a gatya. Hamar végeztek is vele. Az a probléma, hogy normális körülmények között mindez vicces lenne, de nem az. ilyen elkeseredés vezethet egy embert arra, hogy besz@rjon a sorban és onnan ne álljon ki szégyenében, mert aznap már nem kerül sorra.

A másik.

Bevett szokás egyes népcsoportoknál, hogy magukkal visznek egy-két gyereket. A munkaügyi központ előtt istentelenül kipofozzák őket, mindegyik ordít ahogy a csövön kifér. A sor és az ügyintézők benn meg olyan szociálisan érzékenyek, hogy rögtön előreengedik, és már el is intéződött az ügyük. Hát ez is egy megoldás. Miért szül az ilyen?