Családomról nem nagyon szoktam írni, de ma emléket kell állítanom Öcsémnek.

Öcsém egy nagyon jó kezű ezermester, aki mindent meg tud javítani. Ma megkerestem egy problámával amit egy óra alatt orvosolt is a fűrészgépemen.

Anyagköltséggel együtt (ami kb 200 ft), ha kifizetem azt a tudást amit beleadott nem került volna többe 2000 forintnál a javítás. Az alkatrész készen 4500 forint. Nem értem -sőt, Ő különösen nem érti- ,hogy egy ilyen ezermester miért nem él meg ma Magyarországon. Nem valószínű, hogy azért, mert egy kis faluban lakik. A mai világban ez nem akadály, nem is azért mert nem érné meg megjavítani azokat a dolgokat, amik eldobva amúgy is környezetszennyezőek, és nem is azért, mert sokszor nem jobb a javitott alkatrész, mint a gyári. (Ugye, ha a gyárban tartósra csinálnák ezeket a dolgokat, akkor ki venne olyan sűrűn?) Itt is előjön a globalizáció ezerszer elmondott jelmondata: "Légy buta, ne gondolkozz! Fogyassz!" Belesulykolják az emberekbe, hogy minden ami elromlik azt cseréljék ki. Főleg mióta Kinában állítják elő ezeknek a fogyasztási cikkeknek a 90%-t, mert ott olyan olcsó a munkaerő amivel még megéri dolgoztatni. (Nem tudom mi lesz, ha ott is felébred az emberiség 20%-a. Nagy tömeg ám.)

Na szóval ilyen kvalitásokkal még vállakozóként (azért említem ezt így, mert agyonvágják őket adóval és járulékokkal), vígan többet kéne keresni neki, mint egy olyan diplomás köztisztviselőnek, mint én. (Most biztosan többen leköpik a képernyőt, de negyven évesen, tizennyolcéves köztisztviselői jogviszonnyal, informatikus mérnökként nettó százhúzezer forint nem emeli a köztisztviselői átlagkeresetet. Mert nagyon bőven alatta van. Aki fröcsögni szokott leültetném pár napra ide a végekre).