Nem tudom, hogy 42 évesen melyik korosztályhoz tartozom, de ez nem jelent számomra identitás problémát. Főleg annak a tudatában, hogy olyan korban élhetek, amikor aktív résztvevője vagyok a történelemnek. Sőt! A(!) TÖRTÉNELEMNEK.

 Két éve, nem is, másfél éve, vagyis inkább egy éve és két hónapja csupa történelmi esemény részesei lehetünk. A teljesség és az időrendiség igénye nélkül néhány történelmi léptékű tett, amit az emberek kormánya valósított meg:

-          Elsősorban és talán a legfontosabb főhelyen a fülkeforradalom. Ez egy világraszóló történelmi esemény, ami eddig egyetlen nemzetnek sem sikerült.

-          Aztán a történelmi seggberúgás. Annyira sikerült, hogy az IMF azóta sem próbálkozik velünk.

-          A karvaly-tőzsdéző manyupok einstandolása. Bocsánat, a nyugdíjrendszer stabilizálása, mely megvédi a mindenkori nyugdíjak értékét és biztonságát.

-          Az Alkotmány. Gondolom, nem kell kommentárt hozzáfűzni.

-          A gazdasági szabadságharc egyik legfontosabb, ha nem a legeslegfontosabb, csatájának megnyerése, mikor az államadósságot egy mozdulattal csökkentettük. A nyugdíjrendszer stabilizálásából megmaradt pénzen, amit a kisemberek önként és dalolva ajánlottak fel a megszorítások ellen küzdő, és folyamatos harcot vívó kormánynak.

-          Majdnem kifelejtettem, hogy az EU történelmi megállapodásokat kötött az elnökségünk alatt, és Magyarország visszaszerezte hírnevét és önbecsülését ezalatt a félév alatt.

-          A végére hagytam a lényeget, ami azért szoros összefüggésben van az egyik tavalyi történelmi eseménnyel. Azzal, hogy kiebrudaltuk az IMF nevű rablóbandát az országból. Amit mondtak azt végrehajtottuk, szívunk is rendesen, de e történelmi tett után máshonnan kell finanszíroztatni hazánkat. A Nagy Államadósság Elleni Szabadságharc, mint szólam folyamatos. Az egyik oldalon. A másik oldalon meg gazdasági függőségbe sodródunk Kínával. Elvégre ismét egy történelmi együttműködést sikerült kötnünk. Kár, hogy a Nagy Államadósság Elleni Harc jegyében nem mi adunk Kínának kölcsön, hanem ők nekünk. Ráadásul egymilliárd €-t. Gratulálunk kedves Viktor. Igazán bagatell összeg.

Sikerült ma időben lekapnom az index.hu címlapját. A régi pártállami idők ugrottak be róla, csak akkor Kína helyére Szovjetunió volt írva. A deja vu érzést a rövid sporthír adta.

Micsoda felemelő érzés a történelem sodrában élni, és részese lenni egy nagy kor nagy emberének sikereiben.

süti beállítások módosítása