Évforduló

Címkék: vélemény politika közélet

2011.06.15. 08:32

Tegnap zavarban voltam, mint Ádám anyák napján. Az Országgyűlés ugyanis tavaly június 14-n fogadta el, viszont csak 16-n lett kihirdetve. A jogszabályok a kihirdetéstől számítva hatályosak, általában. Ezért a mai napra időzítettem a posztot, elvégre ma 15-e van.

Nem láttam sehol felvonuló, éljenző tömegeket, sőt még egy emlékező cikket sem, pedig egy rendszer születését tisztelhetjük ebben a pár napban. Az Országgyűlés tavaly ilyenkor fogadta el a Nenyit, ami a NER születése. Ekkor lett a fülkeforradalomból egy teljesen új rendszer, ami a Nemzet Együttműködés Rendszere. Milyen szépen is hangzott a dolog. Akkor. Azóta megtapasztaltuk, hogy az együttműködés mit jelent. Befogod a pofád és beállsz a sorba. Ez is egyfajta együttműködés, csak jó oldalról kell nézni a dolgokat.

Nem hiszem, hogy erre az ünnepi pillanatra gondolva időzítették tegnapra a Magyary-program bejelentését, de illik a képbe. A program alapgondolata a Jó állam. A jó államban dolgoznak a Jó munkásemberek. Dolgoznak, mert egyébként jön az éhhalál. Bárki, bármilyen munkát köteles elfogadni, egyébként kiírja magát a NER-ből. Aztán nézegethet.

Ünnepi hangulatnak kellene uralkodni, legalább a kormányközeli erőknél. Legalább a saját nagyságukat és művüket kellene fényezni. Főleg, hogy az elmúlt évben elég sokat kopott.

süti beállítások módosítása