Istentelenül hasítunk. Nem is követhető szabad szemmel, még jó, hogy lassításban is meg lehet nézni. A Nagy Honvédő Háború kezd a csúcspontjára hágni. Megvédtük az európai uniós támogatásainkat, miközben zsebforradalmat vívtunk ellenük. De bevették. Megetettük őket és…

I returned!

Címkék: vélemény politika közélet

2013.05.16. 19:38

Pótviktor újra mozgolódik, de ma egy sokkal érdekesebb témát találtam. Maga a Fényességes adja a mai poszt alapját. A kormányfő ismerteti írásában a Magyarországon végrehajtott változtatásokat, kiemelve, hogy a jóléti állam helyébe - amely szavai szerint Európa-szerte…

"A győzelmet nem kell megmagyarázni!" Ismerős a mondás. Ugye? Pártunk és Kormányunk mégis időről-időre ingerenciát érez, hogy írásban magyarázza meg. Megint jönnek, kopogtatnak. Minden háztartásba levél érkezik a kormánytól, melyben a "jóléti intézkedések hatásait"…

"Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, az egyik csoport - amelyben jóval kevesebben vannak - az, amelynek tagjai állandóan balhéznak, törvénytelenkednek, kiabálnak és a kamerák kereszttűzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval, a másik csoport pedig…

Ismét elfogott a rettegés. Minden civilek legcivilebbike kibillentett egyensúlyomból és rengeteg munkám ellenére rávett, hogy szakítsak időt régen látott blogomra. Megrettentem, komolyan. Ismét felállt a hadsereg, az ötödik hadoszlop, akik láthatatlan módon, de annál nagyobb…

Időzítés

Címkék: vélemény politika közélet

2013.04.03. 21:14

Ki más, mint a "Migyurink", a Szent Jobb, Kusza Szem Tábornok a Géniusz, és még ki tudja hány jelzővel illette a lelkes publikum. Egy hónap hallgatás és morfondírozás, gondolom a golyók lökögetése és pihenésképen kaszálgatás az excel-táblákban, után az ex-Szent Jobb holnapra…

Jön a húsvét, és keresztény-nemzeti kormányunk legszigorúbb arcú miniszterének szíve is meglágyult a feltámadás ünnepének közeledtére. Sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonást nem javasolt a belügyminiszter a hóhelyzet kezelése kapcsán - írta pénteki számában…

Ha jön a péntek

Címkék: vélemény politika közélet

2013.03.23. 18:06

Az ember várja a pénteket, mert a hét utolsó munkanapja. Már csütörtökön örömmel gondol rá az ember. Van aki persze azért várja, hogy hallgathassa a közszolgálatin a Fényességest, mert minden hétvége előtt ad egy kis fejtörésre valót, nehogy eltunyuljon a magyar agy a nagy…

Nem a legjobb minőségű a kép, de azért kivehető Rogán Tonjó mellett a két Fidesz logó. És már bele is zavarodtam a kommunikációba. Hiába, no! Habonyárpi lánykéréssel van elfoglalva. Az aláírásgyűjtést Magyarország nem hagyja magát címmel indította el a Fidesz, azt…

Nem tudunk hibázni, úgyhogy jöhetnek a kitüntetések. Nincs mese, ebben is jobbak vagyunk, mint Európa. A belügyminiszter szerint „Európa eddig legnagyobb márciusi viharát éltük át”, Nyugat-Európában több mint 1200 kilométeres dugó volt, ehhez képest „más országokban…

Mint ahogy szorgos népünk is. Több párhuzamot is vont az 1848-as események és 2013 között Lázár János, a Miniszterelnökséget irányító államtitkár március 15-ei ünnepi beszédében Hódmezővásárhelyen. Azt mondta, hogy míg 165 évvel ezelőtt a forradalmat leverték, addig…

Édes Istenem! Ne hagyj el! Megint sikerült elvetnünk a sulykot kurva messzire. Lovas nemzet vagyunk, jól van. Meg van ez a gyorsnaszád kényszerképzet. Akkor most a Fényességes Pótló Alsegéd Helyettes a lovastengerész? Bocskaiban, bőrcsizmában meg kispolgári kalapban. Neröhögtessé…

A látóember

Címkék: vélemény politika közélet

2013.03.13. 19:53

A Fényességes a jövőbe lát. Vagy Ő írja a jövőt. Valamikor decemberben, az egyik rádióinterjújában könyörögve kérte a devizahiteleseket, hogy válasszák az árfolyamgátat, mert az megvédheti őket a jövőtől. Most ül a kis kuckójában és figyeli az euró fékeveszett…

Zavar az erőben

Címkék: vélemény politika közélet

2013.03.08. 20:37

Egybites Gabika ma mindenhol elmesélte tegnapi élményeit. Rettenetes sokk érte, közvetlen közelről skandáltak az arcába, mondjuk száz decibel körül. Legalább hallotta. Rettenetesen erőszakos cselekedet ez. Aztán be akart menni a székházba és rögtön keletkezett egymilliós kár.…

Élet. Pálya. Modell.

Címkék: vélemény politika közélet

2013.02.27. 21:22

Nagyon nagy a gond. Kezdődött vala 2010-ben a fülkeforradalom hajnalán, hogy lesz itt egymillió munkahely. Később visszavettünk az arcból, de mindenkit vissza kell vezetni a munka világába. Még a világtalanokat is. A visszavezetettekkel közölték, hogy meg lehet élni…

Álmodj tovább Viktor

Címkék: vélemény politika közélet

2013.02.17. 18:17

A kormányfő kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a koncerttel egy este erejéig újra gimnazistának érezhette magát. forrás:fidesz.hu Válogatott füleknek válogatott zenészek adtak koncertet. Leslie Mandoki és barátai koncertjén a Orbán Viktor, Áder János és a Fidesz…

A szomszéd tehene

Címkék: vélemény politika közélet

2013.02.17. 18:06

Óriási siker! Gigamega frenetizmus! Az EU-s tárgyalások eredménye nyomán a magyar gazdáknak nincs okuk arra, hogy hátrányosan megkülönböztetettnek képzeljék magukat, "amit egyébként joggal gondoltak magukról a megelőző hét évben", mert az egy hektárra jutó támogatásuk…

Komolyan. Ezek az emberek üvegbúra alatt élnek? Fogalmuk sincs, hogy mi történik az országban. Távolról sem. Navracsics Tibor:...a közigazgatás mindig eszköz "a legfőbb politikai és közösségi cél", a közjó gyarapítása és szolgálata érdekében, ezért a közigazgatás…

A kéz

Címkék: vélemény politika közélet

2013.02.11. 20:09

Nagyon messzire elér a keze Viktornak. Nem a Szent Jobb. Ma a neten is csak dél körül kezdett megjelenni, hogy lemond a Pápa. Még mindenki hitetlenkedett, kellett várni egy két órát a megerősítésig. Addig Viktor megtartotta évnyitó beszédét a Parlamentben. Még mindenki rá…

A probléma gyökere

Címkék: vélemény politika közélet

2013.02.09. 17:42

Sok-sok meditálás, és politikai témájú cikk olvasása után a mai Magyar Nemzet rávilágított a probléma gyökerére. A teljes magyar árokásó múltat fel lehetne számolni, ha ebben változás következne be. Ma az Együtt 2014 választói mozgalom vezetői gondolták azt, hogy kicsit…

Az utóbbi napok egyik legfelkapottabb híre, hogy "minden kiskertet regisztrálni kell a Földhivatalban!". A nép számára természetesen rögtön a legextrémebb marhaság jön le, "hogy akkó most mennyit kell fizetni a három muskátlimra a zerkélyen?" A helyzet persze nem ennyire súlyos, de…

A devizahitelesek nagyon-nagyon várják, hogy hivatalosan meg legyen erősítve a jegybankelnök következő várományosa. Addig ugyanis a média kénye-kedve szerint shortolja a forintot. Este valamelyik újságnál a főszerkesztő egy marékkal több jancsiszöget vesz be és rosszul alszik,…

Elmarad az ütközet

Címkék: vélemény politika közélet

2013.02.02. 20:18

Elmarad az ütközet, pedig már láttam magam előtt a szalagcímeket: Győztek a "rongyosok!", vagy "Zsótika véres fejjel menekült az ütközet helyszínéről", vagy "Újabb Világos!". Az ország peremeiről a napokban indultak éhségmenetek, akik február 11-re tervezik, hogy erőiket…

Végső megoldás

Címkék: vélemény politika közélet

2013.01.26. 19:41

A Jobbik évadot nyitott, és persze nem maradhat el egy jó kis cigányozás. Vona Gábor: 16:23 Utolsó kérdés az elszaporodott gyilkosságoké és a cigány-magyar együttélés. Vona szerint meg kell vonni a segélyt azoktól a családoktól, ahol valamelyik tag súlyos, erőszakos…

Pólusok

Címkék: vélemény politika közélet

2013.01.26. 19:19

Az Armageddon híveinek egyik lehetséges világvége jóslata, hogy helyet cserélnek a mágneses pólusok a Földön. Hát nálunk, itt kicsiny hazánkban ez nem megy olyan gyorsan, de annál látványosabb. Az már kiderült, hogy a Fidesz nem jobboldali párt, hiába gondolja magáról. Olyan…

süti beállítások módosítása