Emlékszünk a szlogenre, amivel Gianni Annoni próbálta elhitetni velünk, hogy rohadt jó dolog a vásárlás a "Lidi"-ben. Akkor még nem nagyon értettem, hogy ez hogy fog összejönni, de lassan feldereng a kép.

Az elmúltnyócévet magyarázó elmúltháromév ráébresztett, hogy az igazság átkerült erre az oldalra. Még Mulder ügynök is kapkodja a fejét, mint Vasorrú bába a mágneses viharban. Valamikor réges-régen egy messzi messzi Galaxisban, az üveghegyen is túl, ahol a kurtafarkú malac túr előadták, hogy a csökkenés is növekedés. Negatív növekedés ugyan, de nem nevezhető egyértelműen csökkenésnek. Elhittük, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere lehetővé tette, hogy az igazság ilyen módon való kifejtésébe ne keressen semmilyen hátsó szándékot a jóhiszemű fülkeforradalmár. Ha növekedés, hát növekedés.

Most jött az újabb magyarázó meglepetés. Van ez a harcunk, ami állandósulni látszik, míg az utolsó Jedi is ki nem leheli lelkét. Ez az államadósság démon, aki folyamatosan küzd a rezsidémonnal. Hol az egyik kerül felülre, hol a másik alulra. Na ez az államadósság meg az ellentéte az előzőnek. Nézzük csak:

Az adósságállományt a magas forint állampapír-kibocsátások növelték, mivel az év első hónapjaiban az időarányos tervet meghaladó bruttó forint kibocsátások valósultak meg, ezáltal stabilabbá válik az adósság finanszírozása az év hátralévő részében. A nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása esetén is meg tud felelni az ország a hátralévő törlesztési kötelezettségeinek, ha egyfajta tartalékot képez az Államadósság Kezelő Központ. Ennek tükrében az átmeneti állománynövekedés kedvező helyzetként és az Adósságkezelő előrelátásaként értékelhető.

forrás: ngm

Szóval minél magasabb az államadósság, annál alacsonyabb. Tetszikérteni? De, ha mégsem, az akkor is jó, mert az előrelátás, és a hatékonyság. Tetszikérteni? Nem?

Nalátod!