Komolyan mondom barmok vagyunk. Iszonyatosan nagy barmok.

Valamennyi keresztény egyházat foglalkoztatja, miképp segíthetnék az államadósság csökkentését. Kiss-Rigó László püspök már be is bejelentette, a Szeged–csanádi Egyházmegye százmillió forintot fizet a kormány által létrehozott alapba. Az első felajánlást az idei Hit pajzsa díjas Rédly Elemér győri plébános, pápai prelátus tette.

forrás: mno.hu

Kontra:

Félmilliárdért leveleztünk az Alkotmányról

2011-04-21 18:25:25
Budapest — Nem volt olcsó mulattság! Bár a választásra jogosult 8 millió ember közül csak 920 ezren válaszoltak a kormány alkotmányügyi kérdőívére, a levelezés és az űrlapok feldolgozása így is több mint félmilliárd forintba került – tudta meg a Blikk.
forrás: blikk.hu

Felröppent az ötlet, hogy a személyi jövedelem adó 1%-át az államadósság csökkentő alapba is fel lehessen ajánlani. Nem elég nekik az adónk, még az 1 % is kell. Ha esetleg mégsem ajánlanánk fel, hanem hithű buzgalmunkban úgy gondolnánk, hogy jobb helye van az egyháznál, hát gondoskodnak róla, hogy akkor is oda kerüljön.

Létrehoznak egy alapot, ahova mindenkitől elvárják, hogy hozzájáruljon az eddig, és persze közben is, elherdált pénz visszafizetéséhez.

Eközben a Nemzeti Konzultációnak nevezett nemtudom micsodára 500 millió fölött kivágnak az ablakon. Az egésznek semmi értelme nem volt, hiszen semmiféle jogalapja nincs az ott megszületett válaszoknak, vagy beszédes hallgatásnak. Az Alkotmány semmivel sem lett ettől legitimebb. Főleg annak a fényében, hogy a feldolgozókon kívül senki nem ismeri a válaszok tartalmát. Persze az alkotmányozó hatalom ettől még féltéglával veri a mellét, hogy széles társadalmi támogatottsággal született az új alaptörvény.

Ebbe az alapba is csak ömlik a pénz befelé, mint a vörösiszaposba, de senki nem tudja, hogy mi lesz a sorsa. Legfeljebb telik újabb kérdőívekre, meg levelezésre.

süti beállítások módosítása