Új "közszolgálati" tv van kialakulóban Magyarországon, mely komoly nemzetközi karrierre is esélyes. Az OVTV forgatócsoportja nyakába vette az országot, és sem időt, sem pénzt nem kímélve felteszik a kérdést. A "közszolgálati" tv sok-sok riportere természetesen arctalan marad, csak a főszerkesztő lesz látható minden adásban. Az első "Híradó" máris látható a Facebook-on, ami jól mutatja, hogy a célközönség elérése érdekében mindent bevet az új csatorna. Kíváncsi vagyok, hogy a nagy kábelszolgáltatók mikor kezdik sugározni 24/24-ben az OVTV adását.

Az első adás mi másról is szólna, mint a manyup vagyonról. Érthető és világos, csak egyet nem értek. Miért kell megint utólag magyarázkodni? Miért nem lehetett mindjárt az elején megmondani, hogy a szar nyakig ér és elkezdett hullámzani? Miért kellett a szócsöveknek folyamatosan azt harsogni, hogy ez az én érdekemben van? Most meg kiderül, hogy az anyám, meg az apám érdekében van, mert ha nem lépek vissza, akkor neki nem lesz mit kifizetni nyugdíjként. Ment a parasztvakítás, miközben 2 perc 17 másodpercben el lehet úgy is magyarázni, hogy megértse az ember.

Persze a kis félelem-morzsa oda van téve az első két mondatba. Azért csak felmerült a nyugdíj adó kérdése. Az, hogy most azt mondta Orbán Viktor, hogy nem lesz egyáltalán nem garancia. Ha már ötlet szinten felmerült, hamar a nyakunkba kapjuk.

Csak ezt már előre megindokolhatná, ahelyett, hogy az én érdekemre hivatkozik.

süti beállítások módosítása