Nem gondoltam volna, hogy az ellenzék ilyen vereség után tud olyan jogszabály tervezetet benyújtani, amit biztosan megszavaz a kormányoldal is. Az Mszp frakció "nagyágyúi" olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy (magyar hangja: Orbán Viktor) képét és életútját, a dokumentum rangjának megillető helyre kell elhelyezni.

Természetesen ez is képviselői indítványként van benyújtva, hogy ne kelljen az érdekegyeztető szervezetekkel felvenni a kapcsolatot.

Érdekes lesz a szavazás menete is, mert az Mszp kénytelen lesz megszavazni, elvégre ők nyújtották be, a kormányoldal meg nem szavazhat ellen, hiszen az az istenkirály elleni megnyilvánulást eredményezné.

Elég félelmetes, hogy a T. honatyák ilyen marhaságokkal töltik a drága időt.

Talán hamarosan eljön az az idő is, amikor végre azokkal a problémákkla foglalkoznak, amibe mi nap, mint nap beledöglünk.