Papucs orrán pamutbojt

2014.03.10. 19:59

A kampány elkezdett istentelenül dübörögni. Gondoltam körülnézek kormányoldalon, mit ígérnek erre a pár napra, amivel magukhoz édesgetik a bizonytalanokat. A nagyobbik kormánypárt nem bíz semmit a véletlenre. Mindjárt kiveri az ember szemét, hogy a kampány finisbe fordult. A hátralévő 28 napban cca 300 lakossági fórum és rendezvény próbálja elhitetni velünk, hogy most aztán tényleg kolbászból lesz. A jövő felé fordultunk és elmúltnyócév és rezsiwars.

Benéztem a kisebbik kormánypárt honlapjára is. Ne nézzél bután! Van kisebbik kormánypárt is. Gondoltam, így kampányfinisben nézzük már, hogy ők mit ígérnek. Van-e egy önálló gondolat, sikerült-e kihúzni Viktor seggéből a fejüket, legalább erre az egy hónapra. Nem sikerült. A négy vezető hír közül kettőnek már a beharangozó képe is maga a Fényességes.

kdnp1.jpg

kdnp2.jpg

A kettő között Rubovszky sikertelensége, hogy annyit nem tud elérni, hogy Mesterházy megjelenjen a bizottsága előtt.

Egy ici-pici önálló gondolat, vagy, hogy tettünk valamit, amivel ki lehet állni a kampányban.

Papucs orrán pamutbojt? Inkább Viktor seggén pattanás.

süti beállítások módosítása