Védelmet kell biztosítani az emberek számára

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője aláhúzta: a következő hat hónapnak a védelem időszakának kell lennie, a legfőbb kihívás a kormány számára az, hogy hogyan tud védelmet biztosítani az embereknek az áram- és gázszolgáltatókkal, valamint a bankokkal szemben. Kiemelte: a Fidesz hétfőn három monitoring bizottságot állít fel, ezek közül a legfontosabb a jövedelememelkedéseket figyelemmel követő testület, amely a tizenhat százalékos személyi jövedelemadó bevezetésének hatásait vizsgálja Rogán Antal vezetésével. A másik két bizottság pedig a korábban említett védelmi politika jegyében jön létre.

Lázár János szólt arról is, a választási győzelem nem jelentheti azt, hogy a Fidesz elszakadhat a választóitól, nem folytathat "elefántcsonttoronyba zárkózó" politikát. Mint mondta, a frakció legfontosabb küldetése, hogy az elmúlt fél évben meghozott döntések hatásait megvizsgálja, ezekről a kormányt tájékoztassa. Utalt arra is, hogy a három újonnan alakult bizottságról Kósa Lajos és Rogán Antal hétfőn, sajtótájékoztató keretében ad majd bővebb tájékoztatást

(forrás: www.fidesz.hu/index.php)

Elsősorban a párhuzamosságot nem értem. 2011-ben átszervezik Magyarországot teljesen, de közben meg kell védeni minket. Kitől? Tőlük? Elsősorban. Arra kell vigyázniuk, hogy nehogy 360 fokos fordulatot tegyenek, mert akkor nem az történik, amit Orbán Viktor az évértékelőben mondott, hogy "fejéről a talpára állítjuk Magyarországot". Ha nem vigyáznak átfordul.

Másodsorban azt nem értem, hogy a három bizottság felállítása hogyan fog megvédeni az áram- és gázszolgáltatóktól, valamint a bankoktól. Ez a három bizottság fogja ezt a három szektort államosítani? Vagy erőből megmondják a piaci viszonyokkal szemben, hogy mit mennyiért lehet adni? És még nyakon vágják őket különadóval? Nem sajnálom ezt a három szektort, mert annyi bőrt húznak le rólunk, amennyit nem szégyellnek. Rájuk vagyunk utalva, csak megint a kommunikáció fog oda vezetni, hogy előbb csattan az ostor, mint kellene. Jártunk már így tavaly nyáron, mikor Kósa Lajos farkast kiáltott, kellett is nyolc hónap, mire az árfolyamok úgy ahogy magukra találtak. Nem kell félni ettől a három szektortól sem, csak nem ilyen sajtótájékoztatón kell elkezdeni üzengetni, mert a végén még mi húzzuk a rövidebbet.

Harmadsorban. Milyen jövedelememelkedést figyelő bizottság? Mi van? Miért utólag vizsgálják a 16 %-os adókulcs bevezetésének hatásait?  Ja! Hogy nem volt előzetes kalkuláció? Gratulálok! Tényleg ott lehet a topon a költségvetés! Matolcsy a napokban mondta, hogy a 2010-es költségvetési sarokszámok nem valós adatokra épültek. Ezek szerint a 2011-es sem.

Ami még ezzel kapcsolatban félelemre ad okot, hogy most mindenkinek a pénztárcáját egyesével megvizsgálják? Egyébként honnan tudják, hogy milyen hatása van? Mihez képest veszik a jövedelememelkedést? Csak a 16%-os adókulcshoz, vagy beleszámolják a családi adókedvezményt is? Azért vizsgálják, hogy jövőre legyen mire hivatkozni, ha visszaállítják a kétkulcsos rendszert?

Negyedsorban. Lázár János egy karácsony körüli nyilatkozatában gyorsítani akarta a törvényhozást. Úgy látszik agyára ment a sebesség. Az akkori nyilatkozatnál még nem kapkodta senki a fejét az Audi miatt, de most már tudjuk, hogy ezért volt. Spongyát rá. Akkora sallert kapott, hogy két hét múlva már nem azzal az autóval jár, sőt szolgálati autó sem kell neki. Nem értem, de sejtem, hogy át fogják alakítani a vasúti menetrendet, hogy minden nap tudjon ingázni. Abba kössön bele valaki. De eltértem a témától, lapozzunk vissza.

Lapozás.

Szóval a frakció küldetése, hogy az elmúlt fél év törvénykezésének hatását vizsgálja és a kormányt tájékoztassa. Jézusom, ne hagyj el! Nem süllyedt el Szijjártó Péter? De nem ám! Röhögés nélkül kibírta ezt a mondatot is. Pedig elszaladhatott volna.

Elvégre azt mondták, hogy minden új szabály a zemberek érdekében született. Mégsem? Érdekes. Ezért kell UTÓLAG vizsgálni a hatást?

Remélem tanult kollégáim válaszokat adnak erre a rengeteg kérdésre, mert teljesen el vagyok bizonytalanodva.

 

 

süti beállítások módosítása